Esküvőre tartó teherautót robbantott fel egy pokolgép Afganisztánban

19 civil meghalt, eddig senki nem vállalta a felelősséget a merényletért.

2020. augusztus 28., 14:50

Szerző:

Két, út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel az Afganisztán déli részén fekvő Kandahár tartományban pénteken. A tartományi tanács egyik tagja, Júszuf Júnuszi azt mondta, a két pokolgép 19 civillel végzett, gyerekek is meghaltak – írja az MTI.

A pokolgépek ugyanazon út mentén, néhány órás különbséggel robbantak fel. Kandahár kormányzója, Bahir Ahmadi szerint az első robbanás olyan pusztítást okozott, hogy a mentőalakulatoknak nehézséget okozott a halálos áldozatok azonosítása. A második pokolgép egy esküvőre tartó teherautó mellett lépett működésbe, a merényletben a sofőr meghalt, 3 gyerek megsebesült.

A merényletekért egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett. Kandahárban a kormányellenes, szélsőséges tálibok és az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei is aktívak. A kandahári kormányzó a tálibokat vádolta a robbantásokkal, a radikálisok egyik szóvivője, Zabihullah Mudzsáhid azonban tagadta, hogy közük lenne az akciókhoz. Mudzsáhid szerint a területen korábban összecsapások folytak, és úgy vélte, a robbanószerkezetek e harcok után maradtak ott.