Négy évet kapott a mentős, aki részegen halálra gázolta az ötéves Dávidot a zebrán

2020. február 3., 17:20

Szerző:

A baleset még tavaly márciusban történt Szlovákiában, a nagymihályi járásbeli Deregnyőn (Drahňov). Egy Ford Mondeo sofőrje elgázolt egy ötéves kisfiút, aki belehalt a sérüléseibe.

A nyomozás során fény derült arra, hogy a mentősként dolgozó, de a baleset idején szolgálaton kívüli Erik K. részegen vezetett, csaknem

két ezrelék alkoholt mutattak ki a leheletében.

A kis Dávid egy pedálok nélküli futóbiciklivel közlekedett, és éppen átkelt volna a zebrán, amikor az autó elütötte.

A szakértői vizsgálat szerint a Ford legalább 77 km/órával mehetett. A baleset után a szolgálaton kívüli mentős azonnal elsősegélyben részesítette a kisfiút, megpróbálta újraéleszteni, de már hiába.

Erik K. a tárgyalás elején azonnal bűnösnek vallotta magát. A vezetés előtt szavai szerint azért ivott, mert rövid időn belül két rossz hírt is kapott. Mint mondta, felesége épp benyújtotta ellene a válókeresetet, a legjobb barátnőjénél pedig súlyos betegséget diagnosztizáltak.

A járásbíróság négy év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Erik K.-re, további öt évre pedig eltiltotta a járművezetéstől – írta a Parameter. A bíró az ítéletnél figyelembe vette, hogy a gázoló elismerte bűnösségét, sajnálta tettét és hogy azonnal segítséget próbált nyújtani.