Belebukott a Kuciák-gyilkosságba a szlovák parlament egyik alelnöke

2019. november 7. 22:16 - szerző: MTI

Lemondott posztjáról Martin Glvác, a pozsonyi parlament egyik alelnöke csütörtökön, miután olyan információk kerültek nyilvánosságra róla, hogy kapcsolatban állt a tavalyi újságíró gyilkosság megrendelésével gyanúsított nagyvállalkozóval, Marián Kocnerrel. A legnagyobb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által jelölt Glvác ezt a döntését egy sajtónyilatkozatban jelentette be. Glvác a személye és a pártja elleni célzott lejárató kampánynak minősítette az ellene felhozott vádakat. Lemondását azzal indokolta, hogy fontos számára, hogy pártja győzni tudjon a jövő februárra kitűzött parlamenti választáson.

Középen Marián Kočner
Fotó: TASR/Jakub Kotian

A távozó parlamenti alelnök és a több ügyben is gyanúsított nagyvállalkozó közti, a Viber alkalmazáson keresztül folytatott állítólagos kommunikáció leiratát az egyik ellenzéki politikai csoportosulás, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom elnöke, Igor Matovic hozta nyilvánosságra. Abban egyebek mellett arra utaló információk szerepeltek, hogy Glvác tudhatott arról: Marián Kocner állítólag azért lobbizott, hogy egy hozzá közel álló személyt jelöljenek a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatóhelyettesi posztjára. Glvác az elejétől fogva tagadja, hogy igazak lennének az ellenzéki politikus által róla nyilvánosságra hozott információk, melyeknek egyelőre sem az eredete nem ismert és eredetiségük sem bizonyított. A posztjáról most távozó kormánypárti politikus az ügyben bűnvádi feljelentést tett az információkat nyilvánosságra hozó Igor Matovic ellen.

Ellenzéki parlamenti képviselők egy csoportja korábban már egy rendkívüli parlamenti ülést is összehívott Glvác menesztését követelve, de ezzel akkor nem jártak sikerrel, mert a parlament nem szavazta meg a rendkívüli ülés egyetlen napirendi pontját, s így azt nem tartották meg. Glvác, távozását bejelentő nyilatkozatában több más - részben ellenzéki - politikusnak azt üzente: ők is távozhatnak posztjaikról, hiszen közismert, hogy ugyancsak kommunikáltak Marián Kocnerral.

Martin Glvác lemondását a parlamenti ellenzék politikusai nagyrészt megelégedéssel nyugtázták. Ugyanakkor két parlamenten kívüli, az utóbbi időszakban megerősödni látszó liberális formáció - a volt államfő, Andrej Kiska által vezetett Emberekért (Za ludí) illetve a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt (Spolu) alkotta választási koalíció - reakciójában tarthatatlannak minősítette a legnagyobb kormánypárt ügyeit és rendszerszintű változtatásokat követelt.

Martin Glvác távozása rövid időn belül már a második olyan ügy, amikor egy mobiltelefonos applikáción keresztül folytatott állítólagos kommunikáció nyilvánosságra hozatala után mond le posztjáról egy tisztségviselő. Az előző eset érintettje egy pozsonyi bíró, David Lintner volt, aki önkéntesen felfüggesztette hivatása gyakorlását miután egy pozsonyi hírportál azt állította róla, hogy a Threema mobilalkalmazáson keresztül üzeneteket váltott ugyancsak Marián Kocnerrel.