Szlovákia éltanuló lett, Magyarország már csak a hátát látja

2019. május 12. 06:36 - szerző: Hegyi Gyula

Ma már elképzelni is nehéz, hogy amikor hazánkat 1999-ben felvették a NATO-ba, Szlovákiát még kihagyták a bővítésből a Meciar-kormány antidemokratikus jellege miatt. A kilencvenes években Magyarország a rendszerváltó országok mintagyerekének számított, a frissen önállóvá vált Szlovákiát viszont a kormányzati szintű nacionalizmus, a korrupció és a gazdasági elmaradottság jellemezte. Szívszorító belegondolni abba, hogy mára mennyire megváltozott ez a helyzet a mi rovásunkra.

A nemzetközi statisztikák száraz nyelvén az egy főre jutó bruttó hazai termék, a GDP Szlovákiában húsz százalékkal magasabb, mint Magyarországon. Északi szomszédaink átlagosan egy évvel tovább élnek, mint mi. Szlovákiában, ha szerény mértékben is, de évről évre növekszik az ország lakossága, míg nálunk megállíthatatlanul csökken. A londoni Economist Intelligence Unit úgynevezett demokráciaindexén Szlovákia a 44., Magyarország pedig az 57.

Ugyancsak elkeserítő számunkra a sajtószabadság helyzetének összevetése a Riporterek Határok Nélkül legutóbbi felmérése alapján. Északi szomszédunk a 35., míg Magyarország a szégyenletes 87. helyet kapta. Vagyis Szlovákia nagyjából az Egyesült Királyság, hazánk pedig nagyjából Sierra Leone szintjén áll. Ez utóbbi felmérést cáfolandó a Fidesz-média arra hivatkozott, hogy Szlovákiában tavaly meggyilkolták Jan Kuciak tényfeltáró újságírót, Magyarországon viszont egyetlen újságírót sem öltek meg a hivatásának gyakorlása miatt. Ez szerencsére igaz. De a Kuciak-gyilkosság több szempontból is fordulópontot jelentett a szlovák demokrácia megerősödésében.

Először is Jan Kuciak kitartóan és olyan mélységben tárta fel a hazai és nemzetközi maffia, valamint egyes kormányzati körök bűnös összefonódását, amelyre a magyar oknyomozó újságírásban nemigen van példa. És amikor a menyasszonyával együtt brutálisan meggyilkolták, akkor a gaztett földrengésszerű változásokat hozott a szlovák politikai életben. Bár a sokáig „teflonpolitikusként”, leválthatatlan vezetőként ismert Robert Fico minisztelnök személyes felelősségét senki sem bizonyította be, a közhangulat nyomására le kellett mondania. Egy demokratikus országban ugyanis a miniszterelnököt felelősség terheli azért, ami az országában és az általa vezetett kormánypárt környékén történik. Az egész Szlovákiát megrázó tüntetéseknek és Fico lemondásának is része volt abban, hogy új politikai erő jelent meg a porondon, és fiatal, rokonszenves vezetőjét, Zuzana Čaputovát egy évvel később meg is választották az ország első női köztársasági elnökének.

Szlovák elnökválasztás Zuzana Caputová
Fotó: Martin Divisek

Nyilván csak hosszabb elemzés tudná feltárni, hogy az elmúlt húsz esztendőben miért előzte meg Szlovákia mind gazdaságilag, mind a demokratikus intézményeket tekintve hazánkat. Feltehetően belejátszott ebbe a frissen megszerzett függetlenség kiváltotta bizonyítási kényszer. De a politikai rendszert tekintve bizonyosan része van ebben a mienknél demokratikusabb választási rendszernek is. A parlamenti választás teljesen arányos, az egész ország egyetlen körzetnek számít, és csak pártlistára lehet szavazni. A pártlistán belül azonban a szavazó megváltoztathatja a sorrendet, és a pártvezetés által hátrébb sorolt jelöltet juttathatja be a parlamentbe. Olykor eredményesen.

Ezt a preferenciális szavazási módot használják az EP-választásokon is. 2004-ben a fizikusként is kiváló, azóta elhunyt Duka-Zólyomi Árpádot a választók a Magyar Közösség Pártja listáján a Fidesz-hű Berényi József elé sorolták, és így bejuthatott az Európai Parlamentbe. A listás és arányos választási rendszer miatt egyetlen párt sem nyerheti túl magát. Szlovákiában elképzelhetetlen, hogy egy párt 49 százalékos szavazataránnyal kétharmados, alkotmányozó többséget szerezzen a parlamentben.

A koalíciós kényszer látszólag talán megnehezíti a kormányzást, de ahogy Robert Fico bukásán is láttuk, hosszabb távon lehetetlenné teszi egy párt és egy pártvezér diktatórikus hatalmának a kiépítését. Ráadásul a Szlovák Köztársaság elnökét, mint térségünk legtöbb államfőjét, közvetlenül a nép választja meg, a parlamenti voksolástól eltérő időpontban. Az elnökválasztáson pedig eddig szinte mindig érvényesült a józan kiegyensúlyozó hatás, vagyis az elnöki posztot a mindenkori kormánnyal szemben álló, de legalábbis attól személyében és szellemében független jelölt nyerte el. Öt esztendeje a miniszterelnökként pályája csúcsán levő Robert Fico hiába indult el az elnökválasztáson, vele szemben a pártoktól független Andrej Kiska vállalkozó nyerte el a tisztséget, és számos döntésével, legutóbb a magyar himnusz nyilvános éneklését tiltó törvény megvétózásával, be is bizonyította demokratikus elköteleződését.

Remélhetőleg az utódjául megválasztott Zuzana Čaputová is a mindenkori kormány demokratikus ellensúlyaként fog tevékenykedni. Bár a magyar média „liberális jelöltként” mutatta be, eddigi közéleti aktivitása alapján jogosabb lenne környezetvédőként jellemezni. Tíz éven át küzdött egy hatalmas szemétlerakodó építése ellen, küzdelmébe bevonta a Greenpeace-t és más zöld szervezeteket is. Következetes harca sikerrel járt, és kiállásáért a zöld Nobel-díjnak nevezett Golden Környezetvédelmi díjat is elnyerte.

Elnökké választásának értékét az is növeli, hogy nemes ellenféllel kellett megküzdenie. Fico ezúttal nem önmagát, hanem Maros Sefcovicot indította a szociáldemokrata Smer jelöltjeként az államfői tisztségért. Sefcovic tíz esztendeje az Európai Bizottság alelnöke, ilyen magas uniós posztra magyar embert még sohasem választottak meg. A mostani EP-kampányban sokáig a szocialista pártcsoport listavezetői tisztségére is pályázott, és csak nemrég lépett vissza a holland Frans Timmermans javára.

Čaputová megválasztásához, ha szerény mértékben, a szlovákiai magyarok is hozzájárultak, a területi adatok szerint sok magyar is rá szavazott. Az első forduló egyetlen magyar jelöltje, Bugár Béla alig három százalékot kapott, míg a szlovákiai magyarok az össznépesség 8,5 százalékát teszik ki. A felvidéki magyarokat döntésükben az sem zavarta, hogy a Pesti Srácok „szépre sminkelt Soros-ügynöknek” nevezte Čaputovát. Ő egyébként sokkal választékosabb hangnemben, de maga is kinyilvánította a véleményét az Orbán-kormányról, kifejezve a magyar és a lengyel jogállamiság működésével kapcsolatos kétségeit. Ezt és eddigi közéleti pályáját ismerve valószínű, hogy szlovák viszonylatban Orbán Viktor továbbra is csak a baloldali Ficót tekintheti „hű szövetségesének”.

A viszonylag új szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini a múlt héten Donald Trump amerikai elnök meghívására Washingtonban járt, megelőzve a szintén esedékes Orbán-vizitet. Az amerikai–szlovák-kapcsolatok rendezettek, néhány éve Ficót is fogadta Barack Obama akkori elnök a Fehér Házban. A szlovák diplomácia viszonylag ügyesen egyensúlyoz a Nyugat és Oroszország között, anélkül hogy a nyugati média hazánkhoz hasonlóan Szlovákiát is „Putyin bábjának” nevezné. Az orosz–grúz-konfliktusban a szlovákok a grúzokat hibáztatták, és Fico kormányfőként nem kommentálta a Krím Oroszországhoz csatolását. A szlovák kormány határozottan nem akar olyan védelmi együttműködési megállapodást aláírni az Egyesült Államokkal, amely lehetővé tenné amerikai csapatok tartós állomásoztatását az országban, noha lehet, hogy a Trump–Pellegrini-találkozó hatására enyhül ez az álláspont.

Húsz éve kevesen gondolták volna, hogy a négy visegrádi ország közül Szlovákia mutatja fel viszonylag a legdinamikusabb fejlődést, elsőként vezetve be közülünk az eurót. Talán ennél is figyelemre méltóbb a lakosságnak az a készsége, hogy megszabaduljon az autoriter vezetőktől, és egyetlen pártot vagy személyt se engedjen abszolút hatalmat gyakorolni. Csak remélni lehet, hogy ez a demokratikus szemlélet a magyar kisebbség jogait tekintve is érvényesül. Ehhez persze az is szükséges, hogy a felvidéki magyar vezetők a Fidesztől függetlenül, az ottani magyarság érdekében és a szlovák demokratákkal szót értve politizáljanak.