Szijjártó Péter: A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019. április 21., 15:30

Szerző:

A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1-en. A miniszter hangsúlyozta: mélységesen elítélik ezt a támadást, amely ismét bebizonyította, hogy a terrorszervezetek támadásainak kiemelt célpontjává váltak a hívők közösségei, ezen belül is elsősorban a keresztények.

Szijjártó Péter együttérzéséről biztosította az áldozatok családtagjait.

Elmondta, hogy a merényletben esetleg érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek, amelynek száma a konzuli szolgálat honlapján megtalálható. A magyar hatóságok hét, Srí Lankán tartózkodó regisztrált magyar állampolgárról tudnak, nekik nem esett bajuk.

A miniszter azt kéri a térségbe utazóktól, hogy regisztráljanak a konzulátusi szolgálat honlapján, adják meg a tartózkodási helyüket, hogy baj esetén minél hamarabb segítséget kaphassanak a magyar hatóságoktól.

Húsvét vasárnap délelőtt Srí Lankát nyolc merénylet rázta meg a haláloos áldozatok száma jelenleg 207-nél jár.