Szégyenteljes spekuláció: 1600 százalékkal drágult a szájmaszk Olaszországban

2020. február 24., 15:55

Szerző:

Olaszországban sokszorosára nőtt a maszkok és a kézfertőtlenítők ára az interneten azt követően, hogy Észak-Olaszországban is megjelent az új koronavírus – írta a G7 a Codacons nevű olasz nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet vasárnapi közleménye alapján.

Az egyik legnagyobb online kereskedő olaszországi oldalán már 22,5 eurót (kb. 7600 forintot) kérnek egy korábban 3 euróért (nagyjából 1000 forintért) kínált kézfertőtlenítőért. A szájmaszkok ára is kilőtt, egy darabért korábban 34 forintnak megfelelő eurócentet kértek, most azonban már 600 forintért kapni.

Márpedig ez több mint 1600 százalékos növekedés.

A kifejezetten a koronavírus ellen kitalált egyik szájmaszktípus a fentieknél is többe kerül, közel 40 eurót, vagyis nagyjából 13 ezer forintot kérnek érte.

A Codacons elnöke, Carlo Renzi

szégyenteljes spekulációnak nevezte, hogy az emberek félelméből próbálnak meg pénzt csinálni a kereskedők.