Svédországban törvényjavaslatot nyújtottak be a járvány elleni harc miatt

Már januárban alkalmazni is szeretnék az új előírásokat.

2020. december 28., 18:20

Szerző:

 

A koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges új jogköröket biztosító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben hétfőn a svéd kormány, amely már januárban alkalmazni is szeretné az új előírásokat.

A kormány, amely eddig egyszerű ajánlásokkal védekezett az új típusú koronavírus ellen, a jogszabályt javasolva kifejtette, hogy az új törvény kényszerítő érvényű korlátozó rendelkezések meghozását tenné lehetővé a veszélyeztetett övezetekben, illetve szankciók bevezetését arra az esetre, ha azokat nem tartják be.

Az új törvény értelmében általános rendelkezések helyett a kormány boltokat, kereskedelmi központokat zárhatna be, tömegközlekedési eszközöket állíthatna le, korlátozhatná a nyilvános helyen gyülekezők létszámát.

A törvénytervezet értelmében büntetéssel sújthatók azok, akik megsértik a nyilvános helyekre vonatkozó korlátozásokat - magyarázta sajtótájékoztatóján Lena Hallengren svéd egészségügyi miniszter.

A kormány azt szeretné, hogy a törvény már január 10-én életbe lépjen, de előbb a parlamentnek jóvá kell hagynia a jogszabályt.

A járvány kezdete óta Svédország sajátos és vitatott védekezési stratégiát követett, elutasítva minden karantén-, illetve kötelező érvényű intézkedést. A fertőzöttek számának őszi növekedését követően azonban a kormány november közepén keményebb hangnemre váltott, a többi között nyolc főre korlátozta a nyilvános rendvényeken részt vevők számát.

A kormány először december 18-án javasolta a maszkviselést a tömegközlekedésben, további korlátozásokat vezetett be a kereskedelem és a vendéglátás területén, illetve január 24-ig meghosszabbította a távoktatást a gimnáziumokban.

Svédországban nem létezik olyan törvény, amely békeidőben felhatalmazná a kormányt a személyi szabadságjogok korlátozására, például a lakosok karanténba vonulásának elrendelésére.

A mintegy 10,3 milliós lélekszámú Svédországban december 23-ig 396 048 koronavírusos fertőzöttet jelentettek, a halálos áldozatok száma 8279.

(MTI)