Sikerült előrelépni a menekültválság ügyében, de a kemény munka még hátra van

2018. június 29., 16:22

Szerző:

Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően. Sajtótájékoztatóján Tusk rámutatott, noha az uniós állam- és kormányfőknek sikerült egyezségre jutniuk péntekre virradóra, az abban foglaltak megvalósítása még hátra van, és ez a keményebb feladat.

Hozzátette, alapvető fontosságú az illegális bevándorlóáradat megállítása vagy legalábbis további csökkentése. A létrejött megállapodást "politikai áttörésként" értékelte, amelynek alapján meg lehet kezdeni a közös munkát, de a felek elkötelezettséget és egységet mutattak a kérdésben.

Kiemelte, hogy a zárónyilatkozatban világos üzenetet küldtek a Földközi-tengeren tevékenykedő hajóknak, köztük a civil szervezetek járműveinek is, hogy be kell tartaniuk a szabályokat és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját.

A Brexit kapcsán Tusk kijelentette, hogy sok még a munka hátra, márpedig ha a következő, októberi EU-csúcsig egyezségre akar jutni az Egyesült Királyság, akkor sürgős előrelépésre van szükség.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az EU vezetői egységes frontot mutattak a kereskedelempolitika ügyében. Leszögezte: Európa továbbra is kiáll a szabad és tisztességes, közös szabályokon alapuló kereskedelem mellett. Az egyoldalú megoldások káros következményekkel járhatnak, az EU a multilaterális megközelítés híve – közölte az amerikai kormányzat közelmúltbeli, sokak által protekcionistának tartott lépéseire célozva.  Juncker elmondta, hogy július vége előtt Washingtonba utazik, ahol Donald Trump amerikai elnökkel fog egyeztetni, akinek bemutatja az unió közös álláspontját. – Kevésbé drámaian kell kezelni a helyzetet, tárgyalásokra van szükség – fogalmazott.     Kiemelte továbbá, hogy széles támogatást kapott az ülésen az a javaslat, amelynek értelmében 2020 végéig 10 ezer főre növelnék az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát. Beszámolt arról is, hogy sikerült előrelépést elérni a bankunió vonatkozásában.

Az uniós tagállamok között elért migrációs megállapodás helyes irányba tett fontos lépés, de az útnak még nincs vége - közölte eközben Angela Merkel német kancellár az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken. Merkel szerint a kétnapos tanácskozáson sok és lényeges eredményt sikerült elérni annak érdekében, hogy a 2015-ben tapasztalt események ne ismétlődhessenek meg. Mint elmondta, több kétoldalú megállapodást sikerült kötnie uniós tagországokkal a dublini szabályozásban rögzített hatékony és gyors visszaküldésekről. A belügyminiszterek feladata lesz az adminisztratív feltételek kidolgozása - közölte. A kancellár kiemelte, arra kérte Nagy-Britannia kormányát, hogy a lehető legjobb szándékkal és európai szellemben működjön együtt a közös ügyek megoldásain az Európai Tanács tárgyalásain.

Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária kormányfője aláhúzta: jelenleg nem menekültválságról, hanem politikai válságról lehet beszélni, amit az is mutat, hogy a 2015-ös tetőponthoz képest mintegy 90 százalékkal csökkent az Európába érkező menedékkérők száma.

Emmanuel Macron francia elnök azon véleményének adott hangot, hogy a péntekre virradóra megszületett migrációs egyezmény a szolidaritás és a felelősségvállalás helyes egyensúlyán alapul. Mint mondta, holisztikus megközelítést alkalmaztak a harmadik országok, a külső határok és a belső kihívások vonatkozásában.

– Fontos volt demonstrálni, hogy Európa képes előrelépni – fogalmazott.