Sokkolta Romániát a 15 éves lány brutális meggyilkolása, fejek hullottak, a hatóságok munkáját is átalakítják

2019. július 27., 21:13

Szerző:

Intézményközi munkacsoportot állít fel a hatóságok válsághelyzeti reakcióidejének lerövidítésére - jelentette be Viorica Dancila román miniszterelnök szombaton, egy nappal a dél-romániai Caracalban történt rendőrségi kudarc nyilvánosságra kerülését követően. A dél-romániai városban a héten elraboltak, megerőszakoltak és megöltek egy 15 éves lányt, Alexandra Măceşeanut, a rendőrség azonban a lány többszöri telefonos segélykérése ellenére csak egy nap késéssel tudta azonosítani a bűncselekmény helyszínét.

A kormányfő elmondta, hogy törölte minden szombatra tervezett látogatását és eseményét, és találkozik a belügyminiszterrel, mihelyst utóbbi megérkezik Bukarestbe. Hozzátette: a belügyi tárcavezető folyamatosan tájékoztatta őt a caracali gyilkossági ügyben tett lépésekről és a következő napokra vonatkozó akciótervről. Dancila elmondta, arra kérte Nicolae Moga minisztert, hogy menjen vissza Caracalba és a helyszínen gondoskodjon a nyomozati lépések további összehangolásáról.

Alexandra Măceşeanu
Fotó: Facebook

A román miniszterelnök beszámolt továbbá arról, hogy soron kívüli tanácsülést hívott össze a Viktória-palotába a rendkívüli helyzetek osztályának vezetőjével, Raed Arafattal, a Különleges Távközlési Szolgáltatás (STS) vezetőjével, Sorinel Vasilcával, valamint Alexandru Petrescu kommunikációs és információs miniszterrel. – Egy olyan intézményközi munkacsoport felállításáról döntöttem, amelynek feladata egy sürgős intézkedésekre vonatkozó terv kidolgozása annak érdekében, hogy a teljes államapparátusi szinten lerövidítsék a reakcióidőt válsághelyzetekben – mondta Dancila. A román kormányfő elmondta továbbá, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén is egy munkacsoport létrehozására fog javaslatot tenni a testület alelnökeként. Hozzátette: nagyon részletes jelentés bemutatását kérte a CSAT keddi ülésén arról, hogy a hatóságok miképpen reagáltak a caracali gyilkossági ügyben.

A román közvéleményt sokkolta a kegyetlen gyilkosság. A 15 éves lány a caracali iskolából akart hazajutni szülőfalujába, Dobroslovenibe, a nyolc kilométeres utat szokás szerint autóstoppal készült megtenni. Egy szerda reggeli foglalkozás után beült a gyanúsított férfi autójába, majd nyoma veszett. A rendőrök feltételezése szerint a lányt elrabolta a férfi, majd elvitte egy házhoz. Az áldozatot annak ellenére sem sikerült megmenteni, hogy csütörtökön délelőtt háromszor is telefonált a segélyhívó számra. A rendőröknek és a speciális telekommunikációs hatóságnak azonban nem sikerült pontosan azonosítaniuk a helyszínt. A rendőrök végül az elkövető azonosításával tudtak előrelépni, miután megnézték az utcai videokamerák felvételeit, amelyeken látszott, hogy a lány melyik autóba ült be. A feltételezések szerint a rendőrök csak azután nézték meg a felvételeket, hogy három helyszínre is kiszálltak, de a pontatlan helymeghatározás miatt egyik helyen sem találták meg a lányt.

A közvélemény felháborodását csak fokozta, hogy bár a rendőrök péntek hajnalban megtalálták a házat, újabb több mint három órát vártak, amíg megkapták a házkutatási engedélyt. A román média információi szerint annak ellenére nem hatoltak be a házba, hogy hallották a lány sikoltozását, így a lány által leadott telefonhívásoktól összesen 19 óra telt el, mire a rendőrök a házba bejutottak. A helyszínen azonban már csak emberi maradványokat találtak, valamint a lány ékszereit és ruháit. A gyanúsított egy 66 éves autószerelő, Gheorghe Dincă, aki állítólag savval akarta eltüntetni a holttestet.

Áprilisban ugyanazon a környéken egy 19 éves lány is eltűnt, a hatóságok ezért nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy sorozatgyilkosról van szó. A férfit szombaton reggel őrizetbe vették.

Az ügy miatt leváltották többek között az országos rendőrfőkapitányt, mivel felmerült annak az alapos gyanúja, hogy a hatóságok sorozatos mulasztások miatt nem tudták megakadályozni a 15 éves lány meggyilkolását.

Viorica Dancila szombaton kijelentette: fontolgatja egy népszavazás kiírását arról, hogy járjon-e szigorúbb büntetés az olyan bűncselekményekért, mint a gyilkosság, a nemi erőszak vagy a pedofília.