Megnyílt az első román robothotel

A reggelit még nem robot hozza, de ígérik, nemsokára azt is megoldják.

2020. november 21., 11:32

Szerző:

Itt a megoldás a szállodák túlélésére: már működik az első romániai robothotel – írja a Főtér.

A szállóvendég online lefoglalja a szobáját, kap egy kódot, aminek a segítségével megérkezésekor bejuthat a hotelbe, a szobájába, reggelizhet, kicsekkolhat és fizetheti is a számlát, közben senkivel nem találkozik. Egy galaci szállodában vált valóra a futurisztikus elképzelés, ahol az országban elsőként – és egyelőre egyedüliként – valósították meg a személyzet, tehát emberi kontaktus, nélküli forgalmat.

A Galac központjában működő kis hotel tulajdonosa, Bogdan Ionescu azt mondja, még a tél végén, a koronavírus-járvány legelején jutott eszébe ez az ötlet, amikor előre látta: ha eldurvul a helyzet, bezárhatja a boltot. Előremenekült és – lévén, hogy automatizálási mérnöki diplomája van – úgy döntött, a mesterséges intelligencia és a kütyük segítésével fogja működtetni vállalkozását. A kis szállodának eleinte csak az egyik szobáját automatizálták, most a hatból öt így működik.

A hotelben csak délelőtt dolgozik egyetlen alkalmazott, aki a szobákat takarítja és hozza rendbe, 13 órától a kütyük veszik át az uralmat. A reggelit is egyelőre ez a személy hozza, de a közeljövőben ezt is automatizálni kívánják. Ha a vendégnek céges számlára van szüksége, csak megadja a cég adószámát, a rendszer pedig lekérdezi az adóhivatal adatbázisából a részleteket és kiállítja a számlát. Azt is tervezik, hogy az intelligens rendszer kamerák segítségével nemsokára képes legyen azt is eldönteni, ha valamilyen sürgősségi helyzet áll elő és hívja a 112-t.

A kis vállalkozásnak eddig 15 alkalmazottja volt, most kettő van.