Polt Péter elment Vietnamba előadást tartani, úgy megalázták, mint senki mást

2018. október 16., 11:37

Szerző:

Polt Péter legfőbb ügyész Le Minh Tri vietnámi legfőbb ügyész meghívására 2018. szeptember 17-24. között hivatalos látogatást tett Vietnámban. A hivatalos útja során fogadta Nguyen Thi Kim Ngan asszony, a hanoi nemzetgyűlés elnöke, Nguyen Hoa Binh, a Legfelsőbb Népi Bíróság elnöke, és Le Thanh Long igazságügyi miniszter. A legfőbb ügyész emellett tartományi főügyészekkel is találkozott.

Nézzék csak azt a a büszke magyar zászlót!
Fotó: Ügyészség

A vietnámi legfőbb ügyésszel folytatott tárgyalás során Polt hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok bővítésének egyik formája lehet a jogi végzettséghez kapcsolódó posztgraduális képzés, így megvitatták ennek gyakorlati megvalósításának lehetőségeit.

Polt Péter javaslatot tett arra, hogy a keretszerződést a felek egészítsék ki egy konkrét, az oktatásra vonatkozó megállapodással.

A főügyészekkel történt megbeszéléseken szó esett a tartományok földrajzi, társadalmi és turisztikai sajátosságairól, amelyek hatással vannak a bűncselekmények alakulására. Az egyeztetések során Polt Péter megosztotta a magyar tapasztalatokat a határon átnyúló bűncselekményekkel kapcsolatban.

A legfőbb ügyész látogatást tett a Hanoi Egyetemen. Polt Péter tanácskozott az egyetem vezetésével, majd

előadást tartott a magyar ügyészség előtt álló hazai és nemzetközi kihívásokról 

– írja az Ügyészség.

Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára  szeptember elején járt Budapesten, Orbán Viktor pedig azt tette, amit a a kommunizmus kérlelhetetlen ellenségeként tennie kellett, vagyis a tárgyalásuk után fotóalbummal tisztelgett a távol-keleti politikus látogatása előtt. 

Úgy látszik, mindez hamvába holt nyalakodási kísérletként múlt el, a gesztust Vietnam nem viszonozza, a pártfőtitkár budapesti fogadtatása ellenére  Polt Péternek, mint a képen is látszik, éppen csak egy akkora zászló jutott, mintha egy regionális gyeplapdabajnokságon képviselné Magyarországot. Nem mellesleg azt a Magyarországot, amelynek a nevében az Orbán-kormány két hete bejelentette, hogy hétmilliárdért forintért vesz művelődési házat Hanoiban.