Polgárok ezrei tartották fel a bőrfejűeket

1945 február 13 -14-én a nyugati szövetségek porrá bombázták Drezdát, a légitámadásoknak mintegy 25.000 polgári áldozata is volt. A szomorú évfordulóról szóló megemlékezéseket évről-évre megpróbálják kihasználni a neonácik, hogy azokért az eszmékért tüntessenek, amelyek a város pusztulásához vezettek. Tüntetők, ellentüntetők és rendőrök tavalyi, súlyos összecsapásai után a város polgárai idén – valamennyi demokratikus párt felhívására – emberi lánccal akadályozták meg, hogy a neonácik újra randalírozhassanak városukban.

2012. február 15., 11:44

Dirk Hilbert, a város liberális ügyvezető polgármestere (a betegszabadságon lévő főpolgármesternő kereszténydemokrata) közös felhívást adott ki a városi tanács frakcióival, egyetértésben az egyházakkal, (köztük a zsidó közösséggel) a szakszervezetekkel, a gazdasági, a kulturális intézményekkel amelyben felhívták Drezda polgárait: méltóan emlékezzenek meg a nemzetiszocializmus és a háború áldozatairól. Egyúttal felidézték: éppen az elmúlt hónapokban szerezhettek az emberek tudomást arról, milyen mértéket értek el a szélsőjobboldal erőszakos cselekményei országukban. (A kelet-németországi terror-csoportról van szó, amely nyolc törököt, egy görögöt és egy rendőrnőt gyilkolt meg – a szerk. megj.)


„A mindennapi rasszizmus, a náci jelszavak, a terror, az erőszak táptalaját jelentik. Nem fogjuk ezt tudomásul venni hiszen városunkért valamennyien felelősek vagyunk. Minden különbözőség ellenére összeköt bennünket az, hogy fellépünk a demokratikus társadalomért. Támogatjuk a Drezda lakóinak minden szervezetét, kezdeményezését, hogy emlékezzünk arra, ami történt s hogy elkötelezzük magunkat a béke, a demokrácia, és az emberi jogok mellett, hogy békésen, erőszak nélkül szálljunk szembe a szélsőjobbal. Cselekedjünk együtt és határozottan” – volt olvasható a felhívásban. Amelyhez csatlakozott két helyi vezető kereszténydemokrata politikus, Stanislaw Tillich, Szászország jelenlegi és Kurt Biedenkopf, a tartomány korábbi miniszterelnöke is.

Több kilométeres emberlánc

Érkezett ugyan idén is vagy 1.600 neonáci Drezdába, ám a város több, mint 13.000 polgára és máshonnan érkezett támogatóik, akik twitteren és más módokon szervezkedtek, három és fél kilométeres emberi lánccal zárták le a belvárost. A láncban ott voltak a Bundestag három ellenzéki pártjának vezető politikusai, valamint a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is. A hívatlan újnácik ezután a város peremén próbáltak masírozni, de ott is kordába szorították őket, így hamarosan vissza kellett térniük a pályaudvarra s elhagyniuk Drezdát. A rendőrségnek sikerült megakadályoznia az erőszakot, a „nácimentes Drezdát” követelő polgárok sikerük után a város templomaiban gyűltek össze csendes imádságra.

További írásokat olvashat Németországról a

www.ger-mania.huhonlapon