Plasztikai sebésznek adta ki magát az általános iskolát végzett parkolóőr, műtéteket is végzett

2019. február 5., 17:41

Szerző:

Egy 8 általánost végzett olasz férfi plasztikai sebésznek adta ki magát. Annyira sikeresen, hogy több romániai magánkórházban is végrehajthatott műtéteket, mielőtt lebukott – írja a Transindex.

A fiatalembert már Olaszországban elítélték egy hasonló eset miatt, ott ugyanis egy ismert kardiológus személyi adatait lopta el. Úgy bukott le, hogy a kórházban mellette dolgozó asszisztenseknek feltűnt, hogy nem előírás szerint mossa meg a kezeit műtét előtt, valamint az is szemet szúrt nekik, hogy az orvosi kesztyűt sem tudja rendeltetésszerűen felhúzni.

A férfi valamivel több mint egy éve érkezett Romániába, a helyi kórházaknak azt hazudta, hogy az amerikai Johns Hopkins Orvosi Egyetemen végezte a tanulmányait. Eredeti szakmája szerint parkolóőr. Azt is állította, hogy rendelkezik az orvosi kamara és a román egészségügyi minisztérium engedélyeivel, amelyet a kamara leterheltsége miatt még nem tudtak kiállítani. Sajtóértesülések szerint számos operációt is elvégzett, de senki nem halt bele a műtétekbe.

Az orvosi kamara közölte, hogy vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, és azt is vizsgálják, hogy más orvosok is érintettek lehetnek-e hasonló ügyekben. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a férfi alkalmazása illegálisan történt, de még meg kell vizsgálják az esetet.

(A 444.hu nyomán.)