Szép gesztus Belgrádból az Orbán-látogatás után: töröltek egy Petőfi-verset a szerb tantervből

2020. június 9. 13:32 - szerző: 168 Óra

Törölték a szerbiai középiskolai tantervből Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című versét – írja az Euronews.

Erre a sorsra jutott a Direktno című szerb lap szerint a világirodalom több remek alkotása, nem lesz kötelező olvasmány mások mellett Tolsztoj Háború és békéje, Gogol Revizora, Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye, Solohov Csendes Donja, Maupassant és Verlaine egy-egy műve sem.

Orbán Viktor Belgrádban Orbán Viktor Belgrádban 2020. május 15-én
Fotó: Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor Belgrádban Orbán Viktor Belgrádban, ugyanakkor
Fotó: Koszticsák Szilárd

Az új tantervet  Zlatko Grušanović vezette intézet dolgozta ki. Grušanović Aleksandar Vučić szerb elnök feleségének rokona, Vučić pedig szoros kapcsolatokat Orbán Viktorral, aki a legutóbb május közepén járt nála Belgrádban, holott egy nappal korábban Brüsszelbe volt hivatalos – emlékeztet a lap.

Orbán annyira jóban van a szerb elnökkel, hogy egy ízben még hajókázni is elmentek a Dunára, kettesben: