Letartóztattak öt embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

2019. október 14., 09:40

Szerző:

A francia rendőrség letartóztatott öt embert, aki kapcsolatban állt a négy kollégáját leszúró iszlamista rendőrrel - erősítette meg hétfőn hírügynökségeknek egy a nyomozás részleteit ismerő forrás.

A letartóztatások hétfőn korán reggel történtek a Párizshoz közeli Val d'Oise megyében.

A rendőrséghez közeli források a múlt héten közölték, hogy - a testületnél történt ámokfutás után - felújítottak egy belső nyomozást, amelynek célkeresztjében egy magas rangú rendőr feltételezett iszlamista elvbarátai vannak.  

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat. Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy "megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.