Oroszországban is megjelent a vírus nagy-britanniai mutációja

A vírus változatát Nagy-Britanniából hazájukba visszatért orosz állampolgárok szervezetében mutatták ki.

2021. január 11., 05:39

Szerző:

 

Oroszországban is megjelent a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb, Nagy-Britanniában azonosított változata - közölte Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője vasárnap, a Rosszija 1 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva.

A vírus változatát Nagy-Britanniából hazájukba visszatért orosz állampolgárok szervezetében mutatták ki. Popova szerint a Roszpotrebnadzor már a múlt év végén tudott arról, hogy az országban vannak a brit vírustörzzsel fertőzött emberek.

"November végétől egészen december 22-ig, a légi összeköttetés megszakításáig (az Egyesült Királysággal) Oroszországba Nagy-Britanniából valamivel több mint hétezren érkeztek, akik közül 32 embernél mutatták ki a vírust a szigorú szűrésnek köszönhetően" - ismertette a tisztifőorvos. Mint mondta, mindenkitől mintát vettek, és a tavalyi év végén már kimutatták a fertőzőbb brit variánst.

Popova ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az úgynevezett PCR-tesztek képesek kimutatni a vírus mutációját, és az Oroszországban bejegyzett vakcinák is hatékonyak vele szemben.

Oroszországban a járvány kitörése óta 3 366 715 fertőzöttet azonosítottak, a járvány halálos áldozatainak száma 60 963, és 2 750 102-en gyógyultak meg.

A lettországi egészségügyi minisztérium vasárnap megerősítette, hogy a balti országban is feltűnt a vírusmutáció. "A lett biomedikai kutató és oktató központ az egyik Covid-19 beteg mintáiban kimutatta a jóval fertőzőbb vírusváltozatot, amelynek feltehető származási helye az Egyesült Királyság. Az eset egy Nagy-Britanniába tett utazással áll összefüggésben" - olvasható a tárca közleményében.

Dainis Sirovs, az ogrei kórház igazgatója egyébként már csütörtökön közölte, hogy Lettországban is megjelent a vírus mutációja. Az orvos szerint a kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozóinál mutatták ki az új vírusváltozatot.

A csaknem kétmillió lakosú Lettországban eddig 49 568 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 849-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 35 771.

(MTI)