Vesztét érzi Vlagyimir Putyin rendszere, a választás veszélyessé vált

2019. augusztus 16. 19:00 - szerző: Miklós Gábor

Ilyen lehetett a munkástüntetések ellen bevetett kozákok rohama hajdanán. Csak most a kancsuka helyett gumibotokat használnak. Moszkvában tisztességes választásokért tüntetnek. Sokak szerint a tét nem a fővárosi képviselő-testület összetétele, sokkal inkább Vlagyimir Putyin elnök utódlása.

A szilovikok, vagyis az erőszakszervezetek túltolták a biciklit Moszkvában a július 27-i demokráciatüntetések nyomán. Nehéz is volna másként értelmezni mindazt, ami történt. Háromezer-ötszázra becsülték akkor azoknak a számát, akik az utcára vonultak tiltakozni. Az emberek felháborodását az váltotta ki, hogy a helyi választási bizottság egyetlen valódi ellenzéki jelöltnek sem engedélyezte, hogy elinduljon a moszkvai városi képviselő-testület – voltaképpen a helyi parlament – szeptember 8-ra kitűzött választásán. A választási bizottság szerint egyetlen „rendszeren kívüli” jelölt sem tudott ötezer hiteles ajánlói aláírást felmutatni. A listákon – állítják – hamis nevek, máshonnan átmásolt aláírások, halott emberek adatai szerepeltek. Azóta újabb és újabb letartóztatások és a tüntetések erőszakos szétverése jelzi a választási kampány menetét.

Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Világosan látszik: Moszkvában a választási kampány a hatalom számára veszélyessé vált. Nem is elsősorban a helyi, fővárosi politika, hanem inkább az országos politika remegett meg attól, hogy a „rendszeren kívüli” ellenzék valódi erőként, esetleg – városi szinten – rendszerváltóként jelenhet meg.

A moszkvai események körül sok a spekuláció és az összeesküvés-elmélet – Oroszország egyébként is ez utóbbiak otthona, de abban minden realista elemző egyetért, hogy nem lenne ekkora rettegés és félelem a Kreml környezetében, ha a hatalom és ellenzéke nem látná ebben az eseményben Putyin elnök távozásának óhatatlan nyitányát. Vagy – ahogy a Carnegie Békealapítvány moszkvai központjának kiadványában írta egy elemző – a forradalmat megelőző lázadást.

Vlagyimir Putyin húsz éve van hatalmon. Akkor nevezte ki Borisz Jelcin elnök a kormány élére. Addig egy éve sem volt az FSZB, azaz a KGB utódszervezete belső titkosszolgálatának igazgatója. (Nem érdektelen: amikor átvette ezt a posztot, azt mondta jövendő beosztottjainak a volt KGB-alezredes, hogy hazaérkezett.) Akkor még senki sem sejtette, hogy Jelcin három hónap múlva lemond, és az alkotmány értelmében átadja az elnöki posztot az éppen csak hivatalba lépett kormányfőnek. Vlagyimir Putyinnak az akkori alkotmány szerint legfeljebb nyolc elnöki év járt. Tett róla, hogy ezt senki ne vegye komolyan. Az első nyolc év letelte után négy évig kormányfőként működött, de a fő hatalom akkor is nála volt, nem pedig kesztyűbábjánál, Dmitrij Medvegyevnél. Aztán alkotmánymódosítás következett, hogy a még mindig túl fiatal és igencsak egészséges elnök további kétszer hat évig maradhasson a Kremlben.

Putyin indul a 2018-as elnökválasztáson
Fotó: MTI/EPA Alekszej Nyikolszkij

Nos, hasonló lépésekre bármikor lehet számítani ebben a politikai szerkezetben. A második – gyakorlatilag most már a negyedik – elnöki periódusa Putyinnak 2024-ben jár le. Öt év van még hátra, de a kremlinológusok szinte naponta állnak elő újabb és újabb ötletekkel arra vonatkozóan, milyen furfangot eszeltek ki Putyin környezetében arra, hogy továbbra is ő legyen Oroszország ura.

Alapvetően azt figyelik, hogy miként oldják meg ezt a kérdést más diktátorok. Legutóbb a kazahsztáni diktátor, Nurszultán Nazarbájev vezércselét vélték a putyini megoldás főpróbájának. A kazah elnök is úgy ment, hogy eközben nagyon is maradt. A hatalom transzferének kérdése az orosz rezsim fő gondja. Putyin természetesen nem beszél erről, s úgy tűnik, a kérdés illetlenségnek számít az orosz nyilvánosságban. Putyin volt és lesz – sugallja a rendszer.

Ez a rezsim az elmúlt húsz évben, akárhogyan nevezte is magát, végeredményben egyetlen emberre és a tőle függő, egymással versengő hatalmi körök egyensúlyára épülő politikai konstrukcióként működött. Putyin személyesíti meg az orosz társadalom és a külföld számára az államot, ő határozza meg a nemzet céljait és ambícióit. Jelcin idejében Oroszország afelé hajlott, hogy a nyugati világhoz számítsa magát.

Putyin alatt Oroszország megvédte regionális nagyhatalmi státuszát, és újra kinyilvánította szuperhatalmi törekvéseit. A putyini fordulat láthatóan kielégítette az orosz társadalom többségének a rend és a tekintély vezérelte biztonságos lét iránti vágyát. Szeretik, hogy Oroszország újra számít. Az életszínvonal javult, stabilizálódott a középréteg helyzete. Az első nyolc évben folyamatosan nőtt a gazdaság, ebből a jövedelemből pedig sokaknak jutott. A hatalom megerősítette a nemzeti öntudatot és kielégítette a nacionalista igényeket, ez stabilitást adott és megerősítette a tekintélyuralmi struktúrákat. Ám az utóbbi időben a Putyinba vetett bizalom megcsappant, ugyanis az offenzív külpolitika (a Krím félsziget annexiója és a nyugati szankciók sora) gazdasági nehézségeket okozott. A tervezett nyugdíjkorhatár-emelés mélyen felháborította a társadalmat.

Putyin népszerűségvesztése, gyakori tanácstalansága zavart okoz a rendszerben. Ezt mutatja az is, hogy miként reagálnak egymást túlteljesítve a rezsim különböző szektorai a moszkvai zavargásokra.

  • 1. A polgári jogi civil erők tárgyalásokkal, politikai megoldásokkal próbálkoznak, és tennének bizonyos engedményeket, hogy leszereljék a tüntetéseket.
  • 2. Az erőszakszervezetek eközben egyszerre lesik az ellenzéki erők mozgását és a hatalom civil képviselőinek lépéseit. A csendőri fellépés egyre brutálisabb, amelyben élen jár a Roszgvargyija (Szövetségi Nemzeti Gárda). Ezt a 340 ezer fős fegyveres erőt három éve hozták létre elnöki rendelettel. Több, korábban is működő fegyveres szervezetet vontak el a belügytől és a védelmi minisztériumból, ezeket közös parancsnokság és közvetlenül az elnök alá rendelték. A Roszgvargyijához tartoznak az egykori BM-karhatalom (OMON) alakulatai is, amelyeknek a tüntetők elleni oktalan brutalitásáról tucatnyi videó tanúskodik.
  • 3. A Külügyminisztérium hivatalosan is előállt azzal, hogy a tüntetéseket szervezők – és általában a rendszeren kívüli ellenzék – nyugati megbízásból lépnek fel, hogy a megmozdulásokat az amerikai és a német nagykövetség, ezenkívül a Deutsche Welle német állami tévé- és rádióadó szervezi.
  • 4. Az állami agitációs és sajtószervek átvették ezt az állítást, és szokatlan hevességgel támadják a tüntetőket, általában véve az ellenzéki fellépést – idegen ügynökként állítják be a tüntetőket. Ezt sugározza tovább a világba az orosz állami propagandagépezet. (Hozzám személyre szólóan is elérkezett ez az üzenet, a Facebook-oldalamon megjelent egy hirdetés, amelyet egy magát Magyar Békekörnek nevező szervezet adott fel. Ebben az orosz fővárost felkavaró tüntetések szervezését a nyugati hatalmaknak tulajdonítják. Egy az egyben, vita nélkül átveszik az orosz propaganda állítását.)
Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Az orosz városi középrétegek körében mindig erősebb volt a hajlam a hatalommal való konfrontációra, mint a kisvárosok és falvak népében. A nyugdíjreform miatti össztársadalmi elégedetlenség, a nem múló korrupciós jelenségek csak mind-mind megerősítették ezt. E tiltakozásnak a megszemélyesítője immáron több éve Alekszej Navalnij. A jogász-blogger, ellenzéki aktivista nacionalista demokrataként határozza meg magát, de fő témája a korrupció elleni harc. Navalnijt a rezsim nem képes sem lenyelni, sem kiköpni. Időnként elítélik, majd kiengedik – most éppen harmincnapos börtönbüntetését tölti. Eközben feltehetően egy kicsit megmérgezték.

Navalnij hat éve indult a moszkvai polgármester-választáson, és 27 százalékot kapott. A választást Putyin embere, Szergej Szobjanyin, az Egységes Oroszország jelöltje nyerte meg. A következő, azaz tavalyi polgármester-választáson Szobjanyin már független jelöltként indult, és így is könnyedén elnyerte a posztot. A hibát feltehetően ott követte el, hogy a főváros első embereként felszólította a hatalmi párt jelöltjeit, hogy az idei városi dumaválasztáson ők is független jelöltként induljanak. Ez azt jelentette ugyanis, hogy nekik is ugyanannyi ajánló aláírást kellett összegyűjteniük, mint a rendszeren kívüli ellenzék valóban független jelöltjeinek. E kötelezettség alól csupán azok a jelöltek mentesülnek a jelenlegi szabályozás szerint, akiket olyan párt jelöl, amely jelen van az állami dumában is. Azért kihagyhatatlan a jelenleg szó, mert az orosz választói jog rendkívül rugalmas és a hatalom aktuális igényeihez alkalmazkodó. Putyin húsz éve alatt szinte nem volt olyan választás, amely az előzővel azonos szabályok szerint zajlott volna.

A húsz évvel ezelőtti hatalomváltás után kialakult politikai szerkezetet jól írja le az imitált demokrácia fogalma. E szerint Oroszországban vannak ugyan választások, pártok és jogszabályok, de az egészet zárt mechanizmusként építették fel, amelyben valódi fordulat lényegében nem lehetséges.

A nép általi, választások útján történő elitcserét, ahogyan az például Ukrajnában történt, a rendszer nem tűrheti el. Olyan ez a rezsim, mint egy Fabergé-tojás. A tojásban lehetnek kis ajándék szerkezetek, de nem fér bele „rendszeren kívüli” elem. Az orosz politikai színjátékban is szerepel két-három, névleg ellenzéki párt, de ezek nem is próbálhatják meg leváltani a magát Egységes Oroszországnak nevező hatalmi pártot. Ha megjelenne a valódi verseny – akármilyen távol és lent –, az már a teljes rezsimet veszélyeztetné, kihívás lenne az elnök személye ellen.

Az elnök népszerűségének mértéke a rezsim talapzata. Korábban három területen is győzött a kormányzóválasztásokon a többé-kevésbé ellenzékinek számító jelölt a hatalmi párt, tehát Putyin embere ellenében. Ezeket a periferiális változásokat nemcsak az ellenzék, de a rezsim is intő jelként, a Putyin-éra végének kezdeteként értékelte. A rendszer tehát nem visel el olyan látszólag apró kihívásokat sem, mint néhány ellenzéki képviselő bejutása a moszkvai városi dumába. Tehát ezért válaszol a polgári alternatív erők kihívására erőszakkal.

Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A moszkvai helyzet nem csak azért nyugtalanítja a rezsimet, mert a tüntetések a fővárosban zajlanak a külföldiek és a nemzetközi sajtó jelenlétében. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a szilovikok nem véletlenül reagálják túl a helyzetet. Így akarják megakadályozni, hogy Szergej Szobjanyin valamilyen kompromisszumra jusson a rendszeren kívüli ellenzéknek legalább egy részével. Nem akarhatnak ilyen megoldást, mert ez esetben a moszkvai polgármester túl nagyra nőne, kiemelkedne a lehetséges Putyin-utódok közül, mint olyan ember, aki szót ért az ellenzékkel, és így partnerként elfogadható a Nyugat szemében is.