Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Akár tíz évre is börtönbe mehetnek azok a külföldiek Oroszországban, akik területek elcsatolására szólítanak fel

2020. július 14. 23:30 - szerző: 168 Óra - forrás: MTI

Megszavazta első olvasatban az orosz parlament alsóháza kedden azt a törvénymódosítás-tervezetet, amely szélsőséges cselekedetté minősíti az ország területi épségének megbontása melletti állásfoglalást és a terület egy részének elidegenítését.

A változtatás alapja az a frissen elfogadott alkotmánymódosítás, amely megtiltja az orosz területek elidegenítése érdekében tett felszólításokat és elkövetett cselekedeteket. A tervezet nem terjed ki a szomszédos államokkal közös határ delimitációjára (kiigazítására), demarkációjára (kijelölésére), redemarkációjára (átjelölésére).

Az alkotmánymódosítás alapján módosítani fogják a közigazgatási és a büntető törvénykönyvet is. Az utóbbi értelmében a tervek szerint a területi épség megsértése 6-tól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel lesz sújtható.

Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy a módosítás elfogadása után Oroszországnak módjában lesz követelni azoknak a külföldi állampolgároknak a kiadatását, akik a területi épségének megbontására szólítanak fel, legyenek akár ukránok, baltiak vagy amerikaiak.

– Sok forró fej talán lehűl majd, ha elfogadjuk ennek a törvénynek a normatíváit, és megértik, hogy szigorú a büntetés. Ez különösen ukrán kollégáinkra vonatkozik – mondta.

– A Krímre vonatkozó kijelentéseik szigorú büntetést vonnak maguk után az Oroszországi Föderáció törvényei szerint. Követelni tudjuk a kiadatásukat az országunkba

– tette hozzá.

Vologyin szerint a módosítást még a törvényhozás jelenlegi ülésszakában meg fogják szavazni mindhárom olvasatában.