Orbán Viktor aláírta, hogy a menekülteket meg kell védeni

2019. február 25., 21:37

Szerző:

Hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben közös nyilatkozattal ért véget EU és az Arab Liga csúcstalálkozója, az állam- és kortmányfők által szignált dokumentumban pedig szerepel a következő megjegyzés:

„Erőfeszítéseket teszünk a közös célok megvalósításáért., beleértve a migráció jelenségét is, és a Vallettában rögzített alapelvek szerint a nemzetközi jog szellemében védelmet nyújtunk a menekülteknek és támogatjuk őket. Érvényt szerzünk  a emberi jogokat, elítéljük a gyűlöletkeltés, a xenofóbia és az intolerancia minden formáját. Felvesszük a harcot az illegális migráció ellen, és fejlesztjük az együttműködésünket az embercsempészet elleni küzdelemben.”

A közös nyilatkozatot a fenti megjegyzéssel együtt aláírta Orbán Viktor is, ami azért figyelemre méltó, mert a magyar miniszterelnök a hangzatos kijelentések szintjén elutasítja a migrációt, sőt, a csúcstalálkozóra előtt Magyarország pedig hatalmas brüsszeli felháborodásra még az EU közös bevándorlásügyi álláspontját is megvétózta. Ennek fényében a miniszterelnöki  szignó mindenféleképpen hátraarcnak tűnik, ahogyan az sem igazán vall következetességre, hogy az állítólag bevándorláspárti EU elleni kirohanásokkal párhuzamosan az Orbán-kormány letelepedési kötvénnyel csalogatott Magyarországra gazdag bevándorlókat, befogadta a két év szabadságvesztés elől menekülő Nikola Gruevszkit és 300 venezuelai magyart is. 

Orbán Viktor az EU-Arab Liga csúcson
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A Vallettában rögzített alapelvek említésével a közös nyilatkozat az EU afrikai országokkal tartott 2015 novemberi csúcstalálkozójára utal, amely kimondta, hogy a kiindulópontként szolgáló, a tranzit- és a célországok is közös felelősséget viselnek a migráció jelentette probléma megoldásában. 

Orbán Viktor Sarm-es-Sejkben egyébként arról tartott beszédet, hogy a migráció alapját adó demográfiai tendenciák folytatódni fognak, a kérdés pedig az, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak. Ez volt az EU és az Arab Liga első csúcstalálkozója, középpontban a biztonság, a migráció és a gazdasági fejlődés kérdéseivel. Huszonnégy EU-s állam-, illetve kormányfő vett részt a kétnapos eseményen, köztük Orbán Viktorral.