Orbán, Szijjártó és Benkő mellett a TASZ-szal és a Magyar Helsinki Bizottsággal is leül beszélgetni Budapesten az amerikai külügyminiszter

2019. február 8., 11:07

Szerző:

444 vette észre az amerikai külügyminisztérium honlapján, hogy Mike Pompeo nemcsak az Orbán-kormány politikusaival, hanem a Fidesz által Soros György ügynökeiként megbélyegzett civil szervezetek képviselőivel is leül tárgyalni a hétfői budapesti látogatásán. Az amerikai külügyminiszter magával Orbán Viktorral, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, illetve Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel találkozik, a State Department szerint a kétoldalú kapcsolatokról, Ukrajnáról, az orosz és kínai befolyás csökkentéséről és a nyugati együttműködés megerősítéséről lesz szó a találkozókon. Január 28-án az Átlátszó és a Wall Street Journal közös cikkben írta meg, hogy az amerikaiaknak nem tetszik az Orbán-kormány közeledése Kínához és Oroszországhoz, ahogyan az sem, hogy a magyar fél halogatja a megújítandó kétoldalú katonai együttműködésről szóló szerződés, a DCA aláírását.

Supreme Court Moran
Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Ami a civil szervezeteket illeti, a 444-nek a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság is megerősítette, hogy meghívták őket a Mike Pompeóval tartandó beszélgetésre.