Orbán hiába állt ki elsőként Trump mellett, Magyarország nem elsőrangúan fontos az Egyesült Államok számára

2018. május 30. 07:10 - szerző: Barát József

Éles fordulatot vettek a magyar–amerikai kapcsolatok. Az elmúlt évek mélypontja után ebben a hónapban magas szintű tárgyalások kezdődtek, a magyar külügyminiszter szerdán találkozik amerikai partnerével. A két ország diplomáciájának irányítói hat éve ültek utoljára egy asztalhoz, amikor Hillary Clinton még Martonyi Jánossal osztotta meg erős fenntartásait a magyar politika fejleményeivel kapcsolatban. Elemzők most nem tartják kizártnak, hogy Orbán Viktor még az idén eljut a Fehér Házba, ahová 2001 óta nem kapott meghívást. Természetesen egy ilyen lehetőség nincs ingyen. Donald Trump azonban várhatóan nem az emberi jogokat, a hatalommegosztást, a liberális alapértékek követését várja cserébe a magyar miniszterelnöktől, hanem azt, hogy Budapest ne legyen a továbbiakban a NATO–ukrán-kapcsolatok kerékkötője, emelje katonai költségvetését, és főleg vegyen vissza az Oroszország iránt tanúsított szívélyességből.

Az amerikai követség közvetít az ukrán szervek és a magyar kisebbség között Kárpátalján, Washington nagyon komolyan veszi a NATO–ukrán-találkozók elleni magyar vétót. Nem arról van szó tehát, hogy csak a magyar félre akarnának nyomást gyakorolni, alapjaiban szeretnék kezelni a kisebbségekkel kapcsolatos feszültséget. Így nyilatkozott a 168 Órának Jarábik Balázs, az amerikai Carnegie Endowment kelet- és közép-európai szakértője, aki mindennapos vendég Ukrajnában. Elmondta, már körvonalazódik a megállapodás lehetősége, csak az a kérdés, hogy ez a folyamat elég gyors lesz-e ahhoz, hogy a magyar vétót még a júliusi NATO-csúcs előtt feloldják.

Jarábik Balázs
Fotó: Fekete István

A kijevi törvényhozás a múlt év szeptemberében fogadta el az oktatási törvényt, amely szerint az országban a tanítás nyelve ukrán, a kisebbségek anyanyelvi oktatása csak az első négy osztályban engedélyezett, ötödiktől a tantárgyak többségét csak ukránul oktatják. A magyar fél erre válaszul közölte, hogy mindaddig megvétózza az Ukrajna számára fontos találkozókat és határozatokat a nemzetközi szervezetekben, amíg az ukrán vezetés nem hoz a kárpátaljai közösség számára elfogadható döntést. Már két NATO–ukrán külügyminiszteri találkozó hiúsult meg ezért, sőt veszélybe került a júliusra tervezett NATO-csúcstalálkozó napirendje is. A kötélhúzás egyre kényelmetlenebbé vált Washington számára, hiszen az amerikai külpolitika egyik sarkpontja Oroszország feltartóztatása, és ennek elsőrangúan fontos terepe Ukrajna. Az amerikai vezetés ugyanakkor látja, hogy a magyar álláspont nem légből kapott.

A magyar iskolák de facto bezárása sérti a nemzetközi jogot – mondta erről lapunknak Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, az első Orbán-kormány washingtoni nagykövete. Az oktatási törvény ugyanis ellentétes az 1994-ben megkötött ukrán–magyar szerződéssel, amelyben Ukrajna garantálta, hogy a magyar nyelvű oktatást minden szinten biztosítani fogja. Jeszenszky szerint ezért is elvárható, hogy az Egyesült Államok álljon ki a magyar kisebbség védelmében, már csak azért is, hogy ez a kínos vita ne nehezítse Amerika Ukrajna-politikáját, ne történhessen meg, hogy a magyar–orosz viszony emiatt is tovább erősödjön.

Washingtoni atomcsúcs Orbán Viktor 2016-ban a Fehér Házban egy nukleáris biztonsági csúcstalálkozón
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Nem véletlen tehát, hogy Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztérium európai ügyekben illetékes államtitkárával, Wess Mitchell-lel folytatott budapesti tárgyalása után nyilatkozatát azzal kezdte, hogy köszönetet mondott az amerikai közvetítésért. Majd így fogadkozott: Magyarország nem a balhéban érdekelt, hanem a konfliktus megoldásában.

A magyar–amerikai párbeszéd felgyorsításában tehát fontos tényező lett, hogy Budapestnek sikerült nemzetközi szintre emelnie az Ukrajnával folytatott vitáját. Ez azonban persze önmagában nem lett volna elég a fordulathoz. Jarábik Balázs szerint valójában csak mostanra zárult le a folyamat, hogy az amerikai külügyminisztérium felépítse európai ügyekkel foglalkozó új csapatát, kialakítsa a Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos politikai vonalát. Irreális volt tehát azoknak a várakozása, akik abban reménykedtek, hogy Donald Trump beiktatása után azonnal keblére öleli Orbán Viktort azért, mert az európai vezetők közül ő volt az első, aki mellé állt. Az amerikai külügyminisztérium igen nagy önállóságot élvez az olyan országokkal kapcsolatos döntésekben, amelyek nem elsőrangúan fontosak az elnök számára. A State Department átalakítása ráadásul most a szokásosnál is lassabban haladt, Magyarországnak pedig kirívóan rosszak voltak a kapcsolatai a külügyi apparátussal.

A magyar–amerikai viszony már az első Orbán-kormány idején mélypontra zuhant, miután 2001-ben a World Trade Center elleni terrortámadás után Csurka István kijelentette: Amerika csak azt kapta, amit megérdemelt. Orbán pedig nem volt hajlandó elhatárolódni tőle. 2010 után is csak rövid ideig tartott a remény, hogy az új kabinet hatékony együttműködést alakíthat ki Washingtonnal.

2010–11-ben még a magyar miniszterelnök is szorgalmazta a viszony javítását, de amikor a magyar belpolitika kemény bírálatot kapott amerikai részről, előbb csak diplomáciai szinten, nem is a nyilvánosság előtt, Orbán megsértődött. Legalábbis feladta a reményt, hogy az Egyesült Államok elfogadja az ő politikáját. – Így emlékezett erre az időszakra Jeszenszky. Szerinte afféle utolsó figyelmeztetés lehetett, amikor Hillary Clinton akkori külügyminiszter 2011 júniusában Budapesten találkozott Orbánnal. Nehezményezte a demokratikus intézményrendszer kikezdését, a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását, a sajtószabadság elleni támadásokat. Ez után látványosan megromlott a két ország viszonya, Magyarországon nyílt Amerika-ellenes hangulatkeltés kezdődött. Jeszenszky szerint sok olyasmi történt, amit az Egyesült Államok egy szövetségestől joggal vett rossz néven. A mélypont az volt, amikor a kitiltási botrány után az amerikai ügyvivőt azzal fenyegették meg, hogy bíróság elé állítják, ami persze teljes képtelenség, egy diplomáciai mentességet élvező misszióvezető ellen nem lehet vádat emelni.

David Cornstein, az Egyesült Államok Budapestre készülő új nagykövete május 9-i szenátusi meghallgatásán számos olyan fenntartást fogalmazott meg, amelyet már az Obama-kormányzat idején is hangoztatott az amerikai külügyminisztérium. A sajtó-, szólás- és vallásszabadság megvédelmezéséről beszélt, arról, hogy szeretne szembeszállni a növekvő antiszemitizmussal. Elmondta, hogy a CEU ügyében arra fogja kérni a magyar kormányzatot, tekintse át, hogy ez az egyetem mit adott Magyarországnak. A jelek szerint azonban a Trump-kormányzat döntéshozóit a magyarországi demokrácia állapotánál sokkal jobban érdekli Budapest és Moszkva meghitt viszonya, amellyel szemben éppen a közeledést látja a leginkább célravezető útnak.

Jeszenszky Géza

Ez ellen tiltakozik a The Washington Post hétvégi számában közölt elemzésében Heather A. Conley, aki a Bush-adminisztráció idején az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára volt, és a magyar születésű Charles Gati, aki pedig a külügy politikai tervezési apparátusának volt a tagja Bill Clinton elnöksége idején. Ők úgy látják, a kormányzat most arra készül, hogy feladja Amerika elveit, amikor elkerüli az illiberalizmus elleni fellépést. Pedig az engedmények politikájáról már a 20. század harmincas évei óta tudjuk, hogy nem hoz eredményt. Mit kaphat Amerika cserébe azért, hogy tétlenül figyeli, míg Orbán lebontja nemzetének demokratikus intézményeit? – kérdezik a szerzők. Azzal felelnek, hogy az Oroszországgal titokban aláírt 12 milliárd dollár értékű Paks 2. atomerőműről szóló szerződés Orbán Oroszország iránti elkötelezettségét tükrözi, miközben Magyarország GDP-jének mindössze egy százalékát költi védelemre.

Orbán víziói Európa-szerte követőkre találtak – írja Conley és Gati. 2014-ben, amikor meghirdette a liberalizmus korának végét, még páriaként kezelték. Ma annak az idegengyűlölő, tekintélyelvű és Amerika-ellenes trendnek a vezetője, amely kísért Lengyelországban, Ausztriában és Törökországban is. A szerzők ugyanakkor elismerik: amikor 2017 decemberében a Nemzetbiztonsági Tanács politikai egyeztető bizottsága összeült, hogy a térségről és benne Magyarországról tárgyaljon, azt állapították meg, hogy a Bush- és főleg az Obama-adminisztráció politikája nem vált be, tehát valami mást kell próbálni.

Nos, most éppen azt látjuk, hogy mi lehet az a más. Jarábik szerint a kapcsolatrendszer javítása egyenesen következik a pár hónapja elkészült nemzetbiztonsági stratégiából. Amerikai értékelés szerint visszatért a nagyhatalmak vetélkedésének időszaka, és a dokumentum elsősorban Kínát és Oroszországot nevezi meg ellenfélként. Az európai ügyekért felelős új államtitkárhoz, Wess Mitchellhez kötődő csapat megközelítésének alapja tehát az, hogy Magyarországra szövetségesként tekintenek, mert úgy gondolják, hogy az elzárkózás lehetővé tenné Moszkvának, hogy az oszd meg és uralkodj politikáját erősítse Budapest irányában. Ez lényeges változás az eddigi politikához képest. Washington a jövőben sem Lengyelország, sem Magyarország esetében nem abból indul ki, hogy ezekben az országokban a belpolitika sérti-e a liberális elveket. Megítélésük szerint Oroszország manőverezési terepét úgy tudják csökkenteni, ha ezeket az országokat a belpolitika hullámveréseitől függetlenül kezelik szövetségesként.

A külügyminiszteri találkozót egyértelműen indokolja a magyarországi választások eredménye – mondta lapunknak Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter szerint az amerikai vezetés látja, hogy itt egy nagyon erős felhatalmazású kormány lesz a következő négy évben. Ez van, ezt kell, ha nem is szeretni, de elfogadni akkor, amikor nagyon sok a nemzetközi probléma Európában is. Olaszország belpolitikája ingatag, Németországban csak a választások után fél évvel tudott felállni új kormány, és erős, nagyhangú szélsőjobboldali ellenzék van. Hosszan lehetne sorolni a negatív jelenségeket. Mint Jeszenszky mondja, Magyarország már-már nem is szúr szemet, Európa hozzáromlott. Akkor, amikor előtérbe került a NATO megerősítése a keleti határvidéken, Magyarországra is szükség van, Washington nem akarja Moszkva karjaiba lökni az országot.

Szijjártó Péter és Wess Mitchell

Wess Mitchell ideális főszereplő a kapcsolatok új dramaturgiájához. Az európai ügyekért felelős új államtitkár a Center for European Policy Analysis (CEPA) elnevezésű agytröszt éléről érkezett, ez pedig az egyetlen olyan amerikai szervezet, amely kifejezetten a visegrádi országok helyzetével foglalkozik. Mitchell érkezését mind a négy kormány lelkesen üdvözölte, hiszen igen jó személyes kapcsolatok fűzik a térség politikusaihoz. A CEPA éves konferenciáinak egyik szponzora egyébként hagyományosan Magyarország, és ezeken a rendezvényeken fel szokott szólalni Szijjártó Péter is. Kettejük budapesti tárgyalása tehát jó alkalom lehetett arra, hogy őszintén tisztázzák a kölcsönös várakozásokat.

Simonyi András

Reméljük, hogy Magyarország megértette a külügyminiszteri találkozók nélkül eltelt hat év tanulságait, és a megoldás része akar lenni, nem pedig a problémáé – ezt mondta a kapcsolatok megerősítéséről a 168 Órának Simonyi András, Magyarország volt washingtoni nagykövete, jelenleg a George Washington Egyetem kutatója. Szerinte a külügyminisztérium vezetése most lehetőséget adott a magyar kormánynak, hogy az bebizonyítsa, nem jár pávatáncot Oroszország ügyében, és egyértelművé teszi, hogy elkötelezettsége a nyugati szövetségi rendszerhez köti.

Ennek fontos jele lehet az is, hogy Magyarország végre beváltsa már sokadszor tett ígéretét arra, hogy katonai költségvetését két százalék fölé emeli, és persze számít az is, hogy hol költi el ezt a pénzt. Simonyi szerint a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében igenis fontos, hogy Budapest Amerikában vegyen fegyvereket, fontos lett volna már az első Orbán-kormány idején is, amikor Magyarország az amerikai F16-os gépek helyett svéd Gripenek beszerzése mellett döntött. A leglényegesebb azonban, hogy Magyarország szakítson az orosz hadiipari kapcsolatokkal.

Jarábik egyetért. Úgy véli, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok erősítésében kifejezetten hasznos lenne, ha Budapest Lengyelországhoz, Romániához és Ukrajnához hasonlóan „bevásárolná magát” a hadiipari körök és rajtuk keresztül az elnök figyelmébe. A Carnegie Endowment elemzője szerint a Fehér Ház számára is igen fontos gesztus volt, hogy a magyar kormány a paksi beruházás keretében az Alstomon keresztül a General Electricet is egymilliárd dolláros megrendeléshez juttatta.

Vajon vár-e valamit Amerika Budapesttől az európai uniós politikában? Simonyi válasza egyértelmű nem, szerinte Washington az európai integráció ügyeiben csak Berlinre, Párizsra és még mindig Londonra figyel. Magyarországnak a volt nagykövet szerint hasznára lenne, ha végre megértené, hogy mekkora cselekvési terep jut számára a nemzetközi kapcsolatokban, és nem hinné magát világpolitikai tényezőnek, miközben nem az. Igaz, nagy bajt tud okozni, ám ez hosszú távon csak gyengítheti és nem erősíti. A volt nagykövet szerint az, hogy Orbán Viktor a Time magazin címlapjára került Vlagyimir Putyin, Recep Tayyip Erdogan és Rodrigo Duterte mellé, nem azt mutatja, hogy ő is a többiekhez hasonlóan erős ember. Csak annak jele, hogy az elemzők nemzetközi bajkeverőnek látják. Mindenkinek jobb lenne, ha ilyen címlapok és hasonló elemzések a jövőben nem láthatnának napvilágot – vélekedik Simonyi András.

A Carnegie Endowment elemzője jó esélyt lát arra, hogy Orbán Viktor még idén találkozhasson Donald Trumppal, ha rendeződik az ukrán–NATO-viszony. Feltéve, hogy a magyar miniszterelnök megelégszik egy párperces, formális megbeszélés lehetőségével. Azt ugyanis Jarábik Balázs nem látja, hogy egy alapos, elmélyült párbeszédre Trump miért is szakítana időt a magyar miniszterelnökkel, amikor őt a Közel-Kelet, a koreai helyzet, Irán és Kína foglalkoztatja. A közép-európai térség ügyeit az elnök inkább másokra, például Wess Mitchellre hagyja.