A miniszterelnök lemondott, Matteo Salvini egyedül akar úr lenni Olaszországban
A berlini fal leomlása előtti évtizedekben két nagy párt létezett Olaszországban: a kommunista és a kereszténydemokrata, de mellettük általában tíz-tizenkét kisebb párt is bejutott a kétkamarás törvényhozásba. Mivel amerikai nyomásra a kommunisták nem kerülhettek a hatalomba, a kereszténydemokratáknak pedig nem volt abszolút többségük a parlamentben, a kormányok sokszor már néhány hónap után megbuktak a koalíciós torzsalkodásokban. 1990 után a kereszténydemokrata párt atomjaira hullott a mindent átható korrupció miatt, a kommunista párt pedig több részre szakadt, és reformista szárnya szociáldemokrata programot fogadott el.
A kétpólusú rendszer akkor állt helyre, amikor megerősödött a Demokrata Párttá alakult baloldal és a Silvio Berlusconi vezette jobboldal. Berlusconit populista gesztusai, hedonista életstílusa, pénzügyi és szexuális botrányai miatt rengeteg kritika érte. Mussolini fasiszta diktátorhoz is hasonlították, és részben Angela Merkel sugallatára sikerült is megbuktatni. Ezzel pártja, a Forza Italia is meggyengült és elvesztette a jobboldalon belüli vezető szerepét. A balközép kormányt vezető Matteo Renzi eközben gazdaságilag liberális irányba tolta el pártját, és az egész olasz politikai rendszert felforgató alkotmányreformra készült. Ez utóbbiba 2016 decemberében belebukott, és hamarosan a pártja is ellenzékbe került.
A kétpólusú, bal-jobb rendszer második bukása után két olyan párt tört előre, amelyet a média előszeretettel nevez populistának. Fő jelszavuk az addig kormányzó, korruptnak nevezett elit uralmának eltörlése volt. Mindkét pártnak voltak előzményei Olaszországban, de a jobboldal vezető pártjainak kétszeri összeomlása és a hagyományos baloldal meggyengülése nélkül nem kerülhettek volna vezető kormányzati pozícióba.
Egyikük, a sokáig Északi Liga néven futó párt a nyolcvanas években alakult a gazdag Észak-Olaszország autonómiájának és esetleg függetlenségének programjával. Plakátjaik és jelszavaik a „ladri di Roma”, azaz a római tolvajok, tehát a korrupt központi állam és közvetve a szegény Dél segélyezése ellen mozgósítottak. Berlusconi kormányában kisebbségi szerepet is vállaltak, de akcióikat sorozatos botrányok kísérték. Egy ízben a Padá- niának nevezett Észak-Olaszország függetlenségét is kikiáltották, de – a hasonló katalán kezdeményezéssel szemben – ezt senki sem vette komolyan, és a Liga hamarosan kormányzati szerepet vállalt a római kabinetben. Sokáig képtelen volt valóban megerősödni, leginkább a Berlusconi-kormányok hasznos idiótáját alakította. Vezetője, Umberto Bossi a párt pénzének egy részét is ellopta, családja gyémántkészletét gazdagítva vele. 2013-ban Matteo Salvini lett az utódja, és ezzel új fejezet kezdődött a párt életében.
Matteo Salvini tizenkét éves korában tűnt fel egy tévés vetélkedőben, és fiatalon részt vett a Leoncavallo nevű autonóm szociális központ életében is. Huszonnégy évesen a Liga kommunista szárnya, a Comunisti Padani színeiben helyi képviselővé választották.
Fiatalkori kommunista nézeteit ma sem bánja, érvelése szerint a mai európai jobboldal inkább képviseli a munkások érdekeit, mint egyes baloldali pártok.
Ügyes húzással levette a párt nevéből az északi szót, és az újjászervezett Liga Dél-Olaszországban is ráhajtott a hagyományos pártokból kiábrándult kisemberek szavazataira. Vezetésével a Liga 17 százalékot kapott a 2017 végi választásokon, és bejelentkezett a kormányba. Fél év huzavona után a 32 százalékot szerzett Öt Csillag Mozgalommal együtt kormányt alakított egy párton kívüli közgazdász professzor, Giuseppe Conte vezetésével. De a Conte-kormány másfél éve valójában Salviniról szólt. Ő lépett fel a bevándorlás ellen, ő fordította vissza a menekülthajókat, ő próbálta vezető erővé szervezni az európai szélsőjobboldalt. Erős egyénisége és karakteres programja – ügyes demagógiával párosulva – megfordította a koalíción belüli erőviszonyokat. Ha most tartanák a választásokat, akkor a Liga 36 százalék körül szerepelne, míg az Öt Csillagnak 17-tel kellene megelégednie. Salvini nemcsak miniszterelnök, hanem az egész olasz jobboldal egyesítője és a nemzetállamokban hívő, úgynevezett európai szuverenisták vezére akar lenni.
Az Öt Csillag Mozgalmat Beppe Grillo, a népszerű komikus alapította. Az Öt Csillag, a többségi média kritikáival szemben, alapvetően baloldali párt. Híve a közvetlen demokráciának, a feltétel nélküli alapjövedelemnek, a szabad internetnek, a melegházasságnak, és határozottan környezetvédő. Római polgármesternője hivatalba lépésekor visszavonta a város olimpiai pályázatát. Amikor a Liga mellett belépett a Conte-kormányba, Grillo a párt vezetését a nála négy évtizeddel fiatalabb Luigi Di Maio kezébe adta, aki Salvinivel együtt miniszterelnök-helyettes lett. Maio vezetésével, ahogy a közvélemény-kutatások is bizonyítják, az Öt Csillag fokozatosan meggyengült, fiatal vezetője háttérbe szorult a rámenős és dinamikus Salvini mellett. Pártbeli kritikusai szerint ráadásul nemcsak tapasztalatlansága, hanem jobbos nézetei miatt is asszisztált Salvini „one man show-jához”. Mára mentora, Grillo is csalódott benne, és vele szemben a balos Alessandro Di Battistát támogatja. (Amúgy mind Di Maio, mind Di Battista apja fasiszta politikus volt.) A komikus-pártalakító talán az utolsó pillanatban, de rájött, hogy Salvini további támogatásával a közvetlen demokrácia és a nagyobb szabadság helyett egy diktatórikus jobboldali fordulathoz asszisztálna.És megunta Salvini allűrjeit Conte is, aki kedden lemondott a miniszterelnöki tisztségről.
A Ferragosto, a legnagyobb olasz ünnep és a szent nyári vakáció ellenére éppen augusztus közepén tetőzött a két kormánypárt közti kötélhúzás. Az Öt Csillag időnként puhítani próbálta Salvini menekültellenességét, de a legsúlyosabb nézeteltérés a méregdrága Lyon–Torinó-szupervasút finanszírozása körül alakult ki. Az Öt Csillag ellenzi a megépítését, mire válaszul, a közvélemény-kutatásokra sandítva, Salvini bizalmatlansági indítványt készült beterjeszteni saját kormánya miniszterelnöke ellen, így kényszerítve ki az októberi előrehozott választásokat. Az Öt Csillag természetesen látja, hogy ellene megy ki a játék, ezért első körben elhalasztatta a bizalmatlansági indítvány napirendre tűzését. Ha a kormány mégis megbukna, az Öt Csillag akkor is kormányon maradhatna a baloldali Demokrata Párt és a kisebb ellenzéki erők koalícióba hívásával. Ezt a szokásjoggal is igazolhatnák, hiszen ősszel – tehát a költségvetés elfogadása előtt – sok évtizede nem rendeztek választásokat Olaszországban. De egyelőre tartják magukat ahhoz, hogy a régi elit pártjaival nem lépnek koalícióra.
Conte lemondása után sok múlik Sergio Mattarella köztársasági elnökön, Salvini ugyanis előrehozott választást akar, de az államfő ehelyett kinevezhet egy ügyvezető kormányt is, amely tavaszig irányítja az országot és elfogadtatja a jövő évi költségvetést. Tekintélyével a Salvini-veszélyre hivatkozva akár új koalíciót is építhet a jelenlegi parlamenti pártokból. Salvini viszont addig lebegtetheti az előrehozott választásokat, amíg sikerül tovább gyengítenie az Öt Csillagot. Vagy legalább megakadályoznia a két baloldali párt összefogását.
