Nincs esély arra, hogy Hollandia bocsánatot kérjen Magyarországtól

Az esély nulla – véli Piri Kati hollandiai magyar EP-képviselő.

2017. augusztus 31., 13:57

Szerző:

Erre nincs esély. A holland kormány nem fog elnézést kérni – válaszolta a Hír TV kérdésére Piri Kati hollandiai magyar EP-képviselő. A csatorna arról a botrányról kérdezte meg a politikust, amelyet Gajus Scheltema távozó holland nagykövet robbantott ki a 168 Órának adott interjújával, és amelyben a misszióvezető többek között azt állította, hogy az Orbán-kormány ugyanannak az elvnek az alapján kreál ellenségeket, mint az iszlamista szélsőségesek. A kijelentés miatt Magyarország megszakította a nagyköveti szintű kapcsolatait Hollandiával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig nyilvános bocsánatkérésre szólította fel holland kormányt, Piri szerint viszont bocsánatkérésre Magyarország nem számíthat – mint mondta, „az esély nulla” –,  és meg kell elégednie azzal, hogy Bert Koenders holland külügyminiszter elhatárolódott attól, amit országa távozó nagykövete az Orbán-kormány és az iszlamista szélsőségesek közötti párhuzamról mondott.

Szijjártó korábban az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy a holland kolléga bocsánatot fog kérni, tegnap azonban már arról tett bejelentést, hogy az ügyben a döntés Orbán Viktoré, aki a szeptember 29-i EU-csúcsig vár az üggyel.

A Hír TV-nek adott nyilatkozatában Piri egyébként emlékeztetett, hogy a távozó holland nagykövet nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt bírálta, és abban, amit mondott, „sok valóság” van. Az EU a szolidaritásra épül, az Orbán-kormány viszont tényleg mindig ellenségeket akar kreálni magának. Ha nem a menekültekről van szó, akkor kitalálják, hogy Soros György az ellenség, most pedig kitalálták, hogy per pillanat a holland kormány lesz az. „Ezzel Magyarország nem Európa közepén van, hanem nagyon a szélére viszi magát. És ez nekem magyarként nagyon fáj” – fogalmazott az EP-képviselő, aki ’56-os emigráns édesapa gyermekeként Celldömölkön született, de Hágában él.