Feloszlatták a bölcsek tanácsát, amiért nem tudtak megegyezni a Fidesz néppárti kizárásáról

2020. június 10., 06:42

Szerző:

Mivel a bölcsek tanácsának tagjai nem tudtak közös nevezőre jutni a magyar helyzet megítélésében, maga Herman van Rompuy kezdeményezte a tanács feloszlatását – ez olvasható az Európai Néppárt (EPP) Twitteren-bejegyzésében, amelyet maga Rompuy, azaz az Európai Tanács volt elnöke írt és amelyet a hvg.hu vett észre.

Ezzel lényegében azt kívánta cáfolni a belga politikus, hogy Donald Tusk néppárti elnöknek bármi köze lett volna a Fidesz értékelésének leállításához. 

 

Mint arról a 168 Óra is többször beszámolt, az Európai Néppárt által létrehozott testületnek azt kellett megvizsgálnia, van-e helye a Fidesznek az Európai Parlament legnagyobb frakciójában, azaz a Néppártban, ki kell-e őket zárni, amiért megsértették a jogállamiságot. Ugyanakkor a kiszivárgott információk alapján nem jutottak egyhangú döntésre: még a járvány előtt, januárban arról lehetett hallani, hogy a tagok, azaz Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Fidesz tagságának visszaállítását akarta, Rompuy a kizárást javasolta, míg Hans-Gert Pöttering, az EP korábbi elnöke semleges maradt, ezért azt javasolnák, hogy maradjon felfüggesztve a párt néppárti tagsága, ahogy most is van, amíg a Fidesz nem tanúsít nyíltan megbánást, és nem módosít a politikai irányvonalán.

De a járvány mégis közbeszólt, olyannyira, hogy ugyan április elején az EPP tizenhárom tagja kérte a Fidesz azonnali kizárását a pártcsaládból a magyar felhatalmazási törvény miatt,

Orbán Viktor válaszul közölte, most nincs ideje erről vitatkozni

és alig tudja elképzelni, hogy bárki másnak is  jut ideje "fantáziálni" arról, hogy más országoknak mi a szándéka. 

A mostani történet előzménye egyébként egy osztrák lapinterjú, amelyben Wolfgang Schüssel azt mondta, Donald Tusk állította le a Fidesz értékelését. Deutsch Tamás ezért azzal vádolta meg Tuskot, hogy megsértette a Néppárt és a Fidesz korábbi megállapodását.

Csakhogy ezek szerint Rompuy volt az, aki kérte, oszlassák fel a bölcsek tanácsát, mert a történtek miatt már nem látta értelmét a közös munkának. Ez egyébként is fontos fejlemény a mostanság kissé megtépázott lengyel-magyar viszonyokat tekintve: