Kínában népirtás folyik - állítják emberi jogi szervezetek

2020. szeptember 15., 14:55

Szerző:

Emberiesség elleni bűncselekmény és népirtás folyik az ujgur kisebbség ellen Kína Hszincsiang régiójában, ahol több mint egymillió embert őriznek táborokban - állította kedden több mint húsz emberi jogi csoport egy levélben.

A nyílt levélben a szervezetek, többek között az egyesült államokbeli székhelyű Uighur Human Rights Project and Genocide Watch, felszólítja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy kezdeményezzen vizsgálatot az ügyben.

A dokumentum szerint a jogsértő hatósági beavatkozások keretében 1-1,8 millió embert tartanak önkényesen fogva internáló táborokban, a széles körű programban a politikai átnevelést folytatnak, embereket tüntetnek el erőszakosan, kulturális helyszíneket semmisítenek meg, kényszermunkát végeztetnek, aránytalan mértékben sújtanak börtönbüntetéssel, kényszerítő születésmegelőzési kampányt és politikát folytatnak.

A nemzetközi jog az emberiesség elleni bűncselekményeket átfogóan és rendszer szerűen határozza meg, míg a népirtást a lakosság egy részének elpusztítására irányuló szándéknak, amit azonban nehéz bizonyítani.

Az emberi jogi csoportok szerint ezek az intézkedések elérik a népirtásnak minősülő cselekmények határát és úgy  vélik, hogy "nemzetközi bűncselekménynek" minősül a születések megakadályozását célzó intézkedések bevezetése egy etnikai vagy vallási csoport körében.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn azt mondta: tárgyal a kínai hatóságokkal arról, hogy az ujgurok folytatott bánásmód miatt felkereshesse Hszincsiang tartományt.  

Sarah Brooks, az International Service for Human Rights képviseletében a Reuters hírügynökségnek kifejtette, Bachelet Kínával kapcsolatos észrevételei semmitmondók voltak, egy szó sem hangzott el arról, milyen emberi áldozatok árán történik a kínai jogok megsértése, de nem esett szó az ujgurokról, Hongkongról, sem a szólásszabadságról, az önkényes fogva tartásról és még a civil szervezetek elleni hatósági fellépésről.

A kínai külügyminisztérium egyelőre nem reagált a jogvédők állításaira.

Peking szerint a táborokban szakképzés folyik, a kiképző központok pedig a részei a terrorelhárítás és a radikalizmus elleni intézkedéseknek.