"Nemzeti érdekek elárulása" - keményítenek a tüntetők

Kedden este is utcára vonultak a tüntetők Románia több városában, továbbra is Traian Basescu államfő és a kormány lemondását követelve az egészségügy tervezett privatizációja kapcsán.

2012. január 18., 05:37

A tüntetők egyre gyakrabban emlegetik az előre hozott választásokat, amelyek kiírását az ellenzék is szorgalmazza. A tüntetések ötödik napján először jelentek meg ellenzéki politikusok is a tömegben - írta az MTI.

Emil Boc kormányfő kedden délután bejelentette, hogy szerdán a kormánykoalíciót alkotó pártok tárgyalóasztalhoz ülnek az ellenzéki politikai erőkkel. Ez utóbbiak jelezték, hogy a megbeszélésen az egyik követelésük az előrehozott választások kiírása lesz.

Romániában várhatóan november végén kerül sor parlamenti választásokra, amelyeket nagy valószínűség szerint az önkormányzati választásokkal egy időben szerveznek meg. A választások összevonásáról szóló törvénytervezetről még az alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania, miután az ellenzéki pártok megtámadták a taláros testületnél a jogszabályt.

A keddi tüntetések az esti órákig incidensek nélkül zajlottak. Bukarestben mintegy ezer ember tiltakozik, akárcsak Kolozsváron. Marosvásárhelyen egy kiáltványt is felolvastak, amelyben az államfő és a kormány lemondását követelték, büntetőjogi eljárást sürgettek ellenük a "nemzeti érdekek elárulása" miatt.

Romániában ötödik napja tartanak országszerte a tüntetések, amelyeket az egészségügy tervezett privatizációja robbantott ki.