Munkaidő után nem kell válaszolni a céges e-mailekre

2017. január 4. 15:48

A francia munkavállalóknak ezentúl nem kell munkaidő után válaszolniuk a céges e-mailekre – mondta ki a vasárnap életbe lépett új munkajogi törvény.

Január 1-jétől a francia dolgozóknak jogukban áll figyelmen kívül hagyni az üzleti e-maileket munkaidő után. A francia szakszervezetek már évek óta próbálják elfogadtatni a munka utáni kikapcsolódáshoz szükséges törvényjavaslatot, az elektronikus formában történő túlórázást pedig burkoltan a kényszermunka modern válfajának nevezték.


Forrás: Yahoo

„Az intézkedés célja nem más, mint a dolgozók kikapcsolódása és hogy egyensúlyt teremtsen a munka és a családi élet között” – hangsúlyozta a Munkaügyi Minisztérium is.

Ezentúl a cégek a felelősek a dolgozók pihenéséért


A szabály előírja az ötven főnél több dolgozót alkalmazó vállalatok számára a személyzettel folytatott munkaidőn túli kommunikáció szigorítását. Ezentúl a cégek kötelessége az e-mailek szabályozása és a dolgozók kikapcsolódásának lehetővé tétele.

A francia dolgozóknak törvényre volt szükségük, hogy megkaphassák a pihenéshez való jogot – jelentette ki Marie Pierre Fluery, aki HR-menedzserként dolgozik egy francia vállalatnál. Szerinte elengedhetetlen az új törvény a munkavállalók egészségének megőrzéséhez.

Néhány francia vállalat már a törvény elfogadása előtt is saját szabályt hozott létre a dolgozók munkaeszközeinek otthoni tilalmára. Olyan vállalatok is léteznek, amelyek éjszaka leállítják az e-mail-szerverüket.

Minden harmadik munkavállaló túlórázik


A kormány végül egy Eléas nevű francia tanácsadó cég friss tanulmányára hivatkozva „adta be a derekát”, amelyből kiderült, hogy a munkavállalók harmada otthon is használja a céges számítógépeket és telefonokat, azaz túlóráznak.

A francia kormány az elmúlt évben épp ellenkező úton indult el, így az új munkajogi törvény elfogadása hatalmas lépésnek számít a munkavállalók számára. Tavaly a francia parlament által elfogadott javaslatok megkönnyítették a dolgozók elbocsájtását és az óradíj csökkentését is.

(Híradó.hu)