Könnyedén egybegyúrt három univerzumot is Földi László a közmédiában: Migránsok közt megbúvó terroristák szándékosan terjeszthetik a koronavírust

2020. április 16., 09:38

Szerző:

Nem hagyja pihenni a migránstematikát a közmédia. A Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel Földi László biztonságpolitikai szakértő nyilatkozott és azt mondta, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nem állt le, arra buzdítja egyes tagjait, hogy utazzanak nyugati államokba és direkt fertőzzenek a koronavírussal. A gondolatot pedig összekötötte azzal, hogy

az európai biztonsági rendszerek békeidőben - tehát nem járványhelyzetben - is csak „rendkívül nehezen tudtak megbirkózni a nagy tömegben érkező, azonosítatlan illegális migránsok jelentette terrorveszéllyel.”

Eközben azok a nyugati országok, amelyek kezelhetnék a helyzetet, például azon civil szerveztek hajóinak feltartóztatásával, amelyek a migránsokat szállítják Európába, még mindig nem veszik figyelembe a saját alkotmányukat, és csak kevés energiát fordítanak az ilyen típusú védelemre - jelentette ki Földi László.

De szerencsére, Magyarországon gondolnak ilyesmire, sőt, évek óta figyelembe veszik: