Metilalkohollal védekeznek az emberek a konavírus ellen Iránban, eddig legalább 300-an haltak bele a borzalmas ötletbe

2020. március 27., 15:17

Szerző:

Erősen mérgező, főleg májkárosító hatásairól ismert a metanolként vagy metil-alkoholként ismert vegyület, amelytől az iráni média híradásai szerint már közel 300-an meghaltak, legalább 1000-en (köztük gyerekek is) pedig megbetegedtek.

Az Iszlám Köztársaságban törvény tiltja az alkoholfogyasztást, ráadásul a valós számok még ennél is magasabbak lehetnek: egy ott dolgozó orvos az Associated Pressnek azt mondta pénteken, hogy

a halálesetek a 480-at is elérhetik, a megbetegedések pedig a 2800-at is meghaladhatják. 

A metanolról a közösségi médiában terjedt el Iránban, hogy hatásos lehet – írja az Index.