Melania Trump: „Ki a sza.t érdekel a karácsony?"

2020. október 2., 14:11

Szerző:

„Azt mondják, a cinkosa vagyok. Hogy olyan vagyok mint ő, hogy támogatom, hogy nem szólalok fel eléggé” - panaszkodik Melania Trump, az amerikai elnök felesége egy most nyilvánosságra került hangfelvételen, amit egykori asszisztense készített még 2018 júliusában. Erről a 444.hu ír.

A first lady azért volt dühös, mert férje mellett őt is sokan kritizálták a bevándorlócsaládok szétválasztása miatt. A felvételt a korábbi asszisztens, Stephanie Winston Wolkoff hozta nyilvánosságra a CNN-en, hogy reklámozza most megjelenő, „Melania és én” című könyvét. A first lady a folytatásban az ünnepi előkészületek miatt dohogott.

„Kidolgozom a belem a karácsony miatt, de ki a szart érdekel a karácsony és a dekorációk? De meg kell csinálnom, ugye? Oké, megcsinálom, dolgozom rajta, megtervezem, aztán azzal jönnek, hogy mi van a szétszakított családokkal. Hagyjatok már egy perc kurva nyugtot. Hol voltak, amikor Obama is ezt csinálta? Próbáltam összehozni a gyereket az anyával, de nem volt esélyem, végig kell menniük az eljáráson.”

A CNN hozzátette, hogy Obama idejében csak abban az esetben választották szét a családokat, ha veszélyben látták a gyerekeket, vagy nem tudták igazolni, hogy valóban a törvényes gyámjuk van velük.