Megúszhatja a kizárást a Fidesz, a CDU elnöke inkább a felfüggesztés felé hajlik

2019. március 20., 11:20

Szerző:

Úgy tűnik, hogy kizárás helyett megússza felfüggesztéssel a Fideszre az Európai Néppártban, a Reutersnek legalábbis Annegret Kramp-Karrenbauer, a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke azt mondta a inkább felfüggesztést tartja jó megoldásnak.

– Amíg a Fidesz nem állítja helyre a bizalmat, nem lehet szó teljes jogú tagságról

– nyilatkozta a politikus. Bár szerinte Orbán Viktor megtette az első lépést afelé, hogy értelmet adjon a párbeszédnek, ez nem elég azoknak a kétségeknek a megnyugtatására, hogy a Fidesz valóban magáénak vallja-e a jövőbeli együttműködés alapjául szolgáló közös értékeket. 

Az Angela Merkel kancellár fémjelezte CDU a legbefolyásosabb képviselőcsoport az Európai Néppártban, szóval a konzervatív pártcsalád vezetése valószínűleg nem a Fidesz kizárásáról, hanem csak a tagsága felfüggesztéséről fog határozati javaslatot tenni az EPP szerda délutáni brüsszeli küldöttgyűlésén. Ezt vetíti előre Gunnar Hökmarknak, a svéd Mérsékelt Párt (M) EP-képviselőjének a szerda reggeli tweetje is, amely szerint a pártcsaládban széles konszenzus övezi, hogy a Fidesz tagságát fel kell függeszteni. A Mérsékelt Párt az egyike volt a 13 EPP-tagpártnak, amely kezdeményezte a Fidesz kizárását a konzervatív pártcsaládból az Orbán-kormány EU-ellenes plakátkampánya miatt.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke eközben a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elárulta, ő a maga részéről a kizárásra tett javaslatot.

Ami az Annegret Kramp-Karrenbauer által említett párbeszédet illeti, Orbán Viktor az utolsó előtti pillanatban jelezte, kész rábólintani Manfred Weber néppárti frakcióvezető és csúcsjelölt ajánlatára, amely lehetővé teszi, hogy a CEU Budapesten maradhasson és adhasson ki diplomát az amerikai akkreditációjú képzései nyomán