Mégsem nyugszik bele az Egyesült Államok elnöke a brutálisan kivégzett újságírót érintő magyarázkodásba

2018. október 21., 07:52

Szerző:

Az amerikai elnök nem elégedett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának körülményeit illető szaúdi magyarázattal, Donald Trump maga jelentette ki ezt szombaton a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után.

Egy újságírói kérdésre válaszolva hangoztatta, hogy korántsem elégedett az arról szóló szaúdi magyarázattal, miszerint az ellenzéki szaúdi újságíró dulakodás közben vesztette életét hazája isztambuli főkonzulátusán.

A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatosan emlékeztet, hogy a szaúdi beismerés után az elnök még hihetőnek nevezte a rijádi hivatalos változatot. E beismerést egyébként „jó első lépésnek” minősítette, de Elkóban hozzátette: számos kérdés vár még tisztázásra, a szaúdi fél még adós a teljes magyarázattal.

Azt egyébként lehetségesnek nevezte, hogy Mohamed bin Szalmán trónörökös valóban nem tudott arról, milyen körülmények között vesztette életét az ellenzéki újságíró. A Reuters korábban a „nyomozás részleteit ismerő” egyik személyre hivatkozva írta, hogy a trónörökös herceg nem tudott a „konkrét műveletről”, amely Hasogdzsi halálához vezetett.

Hasogdzsi amikor belép a konzulátusra. Távozni már nem látták.

Az említett forrás szerint nem volt semmiféle parancs arra vonatkozóan, hogy öljék meg vagy rabolják el az újságírót, a herceg csupán azt az általános rendelkezést ismerte, hogy a királyságot bírálókat vissza kell juttatni az országba.

Trump megállapította: úgy tűnik, jelen pillanatban senki sem tudja, hol van Hasogdzsi holtteste. Amerikai kormányberkekben senki nem látott olyan videofelvételt vagy leiratot, amelyből kiderülne, mi is történt valójában Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán – fűzte hozzá.

Az elnök ugyanakkor jelezte: nem híve annak, hogy Hasogdzsi halála miatti büntetőintézkedésként felfüggesszék a Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállításokat. Egy ilyen lépés több kárt okozna az amerikai gazdaságnak, mint Rijádnak – mondta.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján.

Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. A szombati beismerést után ugyanakkor számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek. Rijádban vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely a trónörökös vezetésével fogja felkutatni a gyilkosság körülményeit és átalakítani a szaúdi titkosszolgálat vezetését. Ez utóbbi testület helyettes vezetőjét eltávolították tisztségéből.