Szívműtéten esett át és most egy villában lábadozik Kim Dzsong Un, az észak-koreai diktátor állítólag komoly veszélyben van

2020. április 21., 06:23

Szerző:

Meg kellett műteni Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort az amerikai hírtelevízió CNN értesülései szerint. Névtelen források kijelentették, a diktátor

"komoly veszélyben" van,

az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat.

Rakétavetős gyakorlat Észak-Koreában Rakétavetős gyakorlat Észak-Koreában
Fotó: MTI/EPA/KCNA/KCNA

Bár a CNN értesülései nem szóltak arról, pontosan milyen beavatkozásról van szó, egy Észak-Koreából megszökött személyek által alapított dél-koreai honlap, a Daily NK úgy tudja, 

Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik

a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

"Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltuk semmi szokatlant Észak-Koreában" - közölte Kang Min Szok, a dél-koreai elnöki hivatal szóvivője. A Yonhap hírügynökségnek beszélt egy szöuli kormányilletékes, aki azt mondta, nem észleltek lényeges, Kim egészségi állapotának romlására utaló jeleket.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen. 

Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, gyakran új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, sporteseményekkel, bár az idén, vélhetően a koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

A legifjabb Kim 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál. Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg,

számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.