Megdöbbentő: a francia fiatalok harmada nem bánja a Charlie Hebdo elleni terrortámadást

2020. szeptember 4., 06:39

Szerző:

A francia közvéleménykutatás eredményeiről az Azonnali közölt összeállítást, amely felidézi: 2015. január hetedikén támadás érte a Charlie Hebdo francia szatirikus újság párizsi szerkesztőségét: a két csuklyás támadó tíz újságírót és további két rendőrt megölt, többeket pedig megsebesítettek.

Már a mészárlás napján tudni lehetett, kik a tettesek: egy algériai származású, de már Párizsban született testvérpárt azonosított a rendőrség. Két napig tartó üldözés után – aminek során egy zsidó élelmiszorboltot is megtámadott a Kouachi-testvérpár – egy Párizs melletti nyomdában barikádozták el magukat. A rendőrség végül mindkettőjüket megölte, így a tényleges tettesek ellen nem lehetett vádat emelni.

További tettesek és esetleges segítőik ellen így is elindult a nyomozás. Ennek eredményeképpen szerdán 14 vádlottat állítottak bíróság elé, így a támadás után több, mint öt és fél évvel megnyílt a lehetőség arra, hogy a gyilkosságokat ténylegesen végrehajtó testvérpár segítőit elítélhessék. A bíróság előtt szerdán tizenegyen jelentek meg, három további vádlott ugyanis szökésben van, ellenük nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A szerdai tárgyalásra megjelent új számukban a Charlie Hedbo újraközölt számos olyan Mohamed-karikatúrát, amikért kollégáiknak meg kellett halniuk.

Eközben az Ifop közvéleménykutató cég arra volt kiváncsi, miként reagál a francia társadalom általában a blaszfémiára (azaz a vallási jelképek, tanok betámadására), amiről Emmanuel Macron elnök azt mondta: minden franciának joga van hozzá.

A muzulmánok 69 százaléka szerint „hibázott“ a Charlie Hebdo, amikor iszlámellenes karikatúrákat közölt, és még ennél is többen (73 százaléknyian) mondták azt a muzulmánok közül, hogy „megértik“ a lap elleni felháborodást. A katolikusok között 55 százalék ez az arány. A társadalmi hangulatot azonban talán még jobban mutatja, hogy a 25 évesnél fiatalabb franciák közül (vallástól függetlenül) 47 százalék nem ért egyet a Charlie Hebdoval.

Sokakat azonban nem is a muzulmánok véleménye lepett meg (elvégre az öt százalékos egyetértés mellett tényleg a nagy többség elutasítja a támadásokat), hanem a fiatalok közönye, sőt, nyílt terrorpártisága: a 15 és 17 évesek harmada nem ítélte el az öt évvel ezelőtti gyilkosságokat.

További részletek az Azonnali cikkében.