A fehérorosz nyomozó bizottság kijelentette, hogy Kalesznyikava és Znak őrizetben vannak

2020. szeptember 9., 21:11

Szerző:

A két ellenzéki vezetőt azzal gyanúsítják, hogy destabilizálják az országot és megsértik a nemzetbiztonságot.

Mind Kalesznyikava, mint Znak fontos szerepet játszott az ellenzék által elcsaltnak tartott augusztus 9-i választás óta Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelő tiltakozó megmozdulásokban. Lukasenka tagadja, hogy csaltak volna a választásokon.

Marija Kalesznyikavát és Makszim Znakot, az ellenzék által a hatalom átadása és az elnökkel folytatandó tárgyalások céljából létrehozandó Koordinációs Tanács tagjait akár öt évre is ítélhetik a fenti vádpont alapján.

A 39 éves Makszim Znak ügyvédet szerda reggel vették őrizetbe. Egy videokonferencián kellett volna részt vennie az irodájából, de nem jelentkezett be, ehelyett a "maszkok" szót küldte el üzenetben annak az ellenzéki csoportnak. A csoport közzétett egy fotót, amelyen az ügyvédet civilruhás, maszkos emberek elvezetik.

A történtek után Koordinációs Tanács hét tagja közül már csak egy, Szvjatlana Alekszijevics Nobel-békedíjas írónő van szabadlábon. A többieket vagy őrizetbe vették, vagy külföldre menekültek.

Alejszijevics Znak letartóztatása után azzal vádolta meg szerdán a fehérorosz vezetést, hogy terrorizálja a saját népét. A 72 éves írónő elmondta, hogy ismeretlenek próbálták meg telefonon megfélemlíteni őt. "Állandóan hívnak a kaputelefonon" - mondta újságíróknak. Megmutatta a háza előtt parkoló két autóbuszt is.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán Lisszabonban közölte, hogy országa nyitott a fehérorosz állampolgárok előtt, de keményen fognak minden olyan kísérletre reagálni, amellyel az fehérorosz vagy orosz titkosszolgálatok vissza akarnak élni ezzel a nyitottsággal.