Már tömeggyártásban az orosz koronavírus-vakcina

2020. augusztus 15., 13:00

Szerző:

Megkezdték Oroszországban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni orosz védőoltás gyártását - jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter korábban közölte, hogy a vakcina első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára. A miniszter azt mondta, az oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.

A vírus elleni vakcina hivatalos bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi.