Manfred Weber szerint a Fideszt nem szabad visszafogadni az Európai Néppártba, érik a magyar kormánypárt kizárása

2019. december 14. 15:34 - szerző: 168 Óra

Elutasítja Manfred Weber a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba (EPP). A pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetője erről a Spiegelnek nyilatkozott, amit a hvg.hu szemlézett. 

A Fidesz tagságát márciusban, az európai parlamenti választások előtt függesztették fel, miután Magyarországot hetekre ellepték a Soros György- és Jean-Claude Juncker-ellenes plakátok. A kormánypárt azt állította, maga kérte a felfüggesztést a vita rendezésének idejére.

A kérdésről februárban tárgyalnak újra a EPP-ben, az elnök azonban most világossá tette az álláspontját. Mint mondta:

A Fidesz és Orbán Viktor pártelnök egyelőre nem tisztázta a magát azokban az ügyekben, amelyek a tagsága felfüggesztéséhez vezettek.”

Ilyen a frakcióvezető szerint az, hogy nem történt előrelépés a CEU ügyében, amelynek Budapesten tartásáért maga is kampányolt. „Orbánnak lépnie kell” – jelentette ki Weber.

A Spiegel emlékeztet, hogy a néppárti döntés nyomán – amelynek értelmében a Fidesz politikusai nem vehetnek részt a pártcsalád tanácskozásain és nem jelölhetnek senkit annak vezetői közé – felállt a három tagú „bölcsek tanácsa” is, amelynek célja, hogy megvizsgálja a magyar kormánypártot ért kritikákat. A testületnek nemrég levelet küldött Orbán Viktor, amelyben arról írt: a Fidesz nem sérti a Néppárt demokratikus elveit. Ezt követően a tanácsot vezető Herman von Rompuy egy belga tévéműsorban kijelentette: „Ha barátian fogalmazok, akkor a válaszok nem voltak igazán meggyőzőek, ha kevésbé barátilag fogalmazok, akkor problematikusak.”

Rompuyék jelentése a következő hetekben készülhet el, az kerül majd a Néppárt kongresszusa elé februárban. Azt megelőzően a pártcsalád új elnöke, Donald Tusk a Spiegel szerint beszélni akar Orbánnal, aki korábban kijelentette: a Fidesz saját maga dönt majd a sorsáról az Európai Néppártban, meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt.

Tusk az EPP novemberi, Zágrábban megtartott kongresszusán azt mondta, nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét a populistáknak és az autokratáknak.