Magyarjárás Gymnichben – Horst Teltschik: Történelmi esemény volt

2019. október 19. 15:23 - szerző: Kárpáti János

A keletnémet menekültek előtti magyar határnyitás (1989. szeptember 11.) harmincadik évfordulója alkalmából „a népek közötti megbékélés és megértés érdekében kifejtett tevékenységéért” Aranymedál kitüntetésben részesítette a német Kereszténydemokrata Unió Senior Tagozata közösen a Konrad Adenauer Alapítvánnyal Németh Miklós volt magyar miniszterelnököt és Horváth Istvánt, hazánk volt bonni nagykövetét. Az ötévente adományozott kitüntetést legutóbb Mihail Gorbacsov kapta. A hétfői berlini ünnepségen a méltató beszédet Horst Teltschik, a szövetségi kancellári hivatal akkori politikai tisztviselője tartotta. Lapunk előzetesen interjút készített a néhai Helmut Kohl kancellár bizalmas munkatársával.

- Milyen szerepet játszott a bonni magyar nagykövet abban, hogy önök a kancellári hivatalban valós képet tudjanak alkotni Magyarországról?

- Horváth Istvánt 1984-ben ismertem meg, amikor bonni nagykövet lett. Rendszeres kapcsolattartás alakult ki köztünk, és rajta keresztül figyelemmel kísérhettük a magyar politikai élet fontosabb személyiségeinek a megnyilvánulásait, az akkori gazdasági és politikai reformokra irányuló erőfeszítéseket. Horváth nagykövet úr működése alatt lépésről lépésre, fokozatosan bontakozott ki előttünk a magyarországi változások iránya.

- Munkaköréből adódóan ön rendszeresen tájékoztatta Kohl kancellárt a Németországtól keletre eső országokban zajló fejleményekről. Emlékei szerint mikor következett be az a döntő pillanat, amikor ráébredtek arra, hogy a magyarok valóban ki fogják engedni az NDK-menekülteket?

- Egymást követő lépések sorozata jellemezte az 1989-es évet, és egyre világosabbá vált, hogy hova vezethet mindez. Először is Németh Miklós Moszkvában megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsov akkori szovjet főtitkárral, és közölte vele: a határvédelmi létesítmények műszakilag elavultak, és nem csupán pénzügyi, hanem politikai okokból sem fogják felújítani a határzár berendezéseit. Aztán elkészült az a híres fotó, amelyen Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a szögesdrótot. Majd következett augusztusban a Páneurópai piknik. Végül a negyedik felvonás az volt, amikor Németh és Horn augusztus 25-én megbeszélést folytatott velünk a gymnichi kastélyban, Bonn közelében. Ez volt az a négy szakasz, amelynek nyomán egyértelművé vált, hogy Magyarország kész engedélyezni az NDK-menekültek kiutazását, és nem hajlandó visszaküldeni őket az NDK-ba, ahogyan azt az NDK követelte.

- Ezek szerint az, hogy a magyar miniszterelnök ezt akkor ott Gymnichben közölte önökkel, voltaképpen már nem is hatott a meglepetés erejével?

Horst Teltschik 329 sorsfordĂ­tĂł nap cĂ­mĹą kĂśnyvĂŠnek bemutat Horst Teltschik
Fotó: Czimbal Gyula

- De igen, magának a magyar döntésnek a közlése az előzményektől függetlenül is nagy meglepetés volt számunkra, hiszen ez volt az a legfontosabb mozzanat, amivel lényegében megnyitották a határt a kiutazók előtt. Történelmi jelentőségű lépés volt. Magyarország lett az első olyan szocialista ország, amelyik ezt megtette.

- Gondolták-e akkor, hogy ez hamarosan elvezet a berlini fal leomlásához is, ami szűk két hónappal a szeptemberi magyar határnyitás után, november 9-én megtörtént?

- Azt nem gondoltuk, hogy rövidesen leomlik a fal. De azért azt már láttuk, legalábbis az volt a benyomásunk, hogy számos tényező kölcsönösen hatást gyakorolt egymásra. Először is Lengyelország 1989 nyarára már demokratikus ország lett. Szabad választásokat tartottak és szabadon választott kormányuk volt. Másodsorban teljes lendülettel haladt előre Gorbacsov reformpolitikája, a glasznoszty. Ez azt is jelentette, hogy Gorbacsov megengedte a magyarországi és lengyelországi fejleményeket. Megígérte szövetségeseinek, a Varsói Szerződés országainak, hogy nem fog beavatkozni a belügyeikbe. És az adott szavát be is tartotta. Betartotta Lengyelország esetében, és betartotta Magyarország esetében is. Nem avatkozott be, annak ellenére, hogy akkor még mind Lengyelország, mind Magyarország területén szovjet csapatok állomásoztak. Aztán ehhez járult az NDK-ból való menekülési hullám, ami közvetlenül érintette a varsói, a prágai és a budapesti nagykövetségünket. Magyarországra a nyár folyamán nagy tömegben áramlottak az emberek. Összességében azonban meg kell állapítanunk, hogy ami végül is lezajlott, az nem elszigetelt magyarországi folyamat volt.

- Három évtized elteltével az egységesülő Európába vetett remények nagyrészt szertefoszlottak, legalábbis Magyarországon. Ön szerint mitől siklott félre a dolog?

- Magyarországon?

- Is.

- Azt hiszem, alapvetően ugyanaz a probléma jelenik meg az összes visegrádi országban. A demokratizálódás folyamatának és a Moszkvától való elszabadulásnak a valódi motorja a nemzeti öntudat volt. És a nemzeti öntudat olyan folyamatot követelt meg, hogy érvényesítsék a reformok mellett a szuverenitást is. Ezzel egyidejűleg azonban, ahogyan a politikai és a gazdasági reformokat megvalósították és a nyugati szomszédokkal való együttműködés intenzívebbé vált, ezek a kormányok abban lettek érdekeltek, hogy lehetőleg gyorsan kapcsolatba lépjenek a brüsszeli Európai Közösséggel, sőt a visegrádi országok a lehető leghamarabb az Európai Közösség tagjává akartak válni. Amibe nem gondoltak bele, illetve aminek nem voltak a tudatában, az volt, hogy miután visszanyerték a teljes nemzeti szuverenitásukat, az európai uniós tagsággal ennek a visszanyert szuverenitásnak egy részét újra fel kellett adniuk. Ez az ellentmondás az összes visegrádi államnak a dilemmája, nemcsak Magyarországé, nemcsak Orbán miniszterelnöké, hanem probléma Prágában is, Varsóban is.

- Hogyan látja Európa jövőjét? Az integráció erősödésére vagy éppenséggel a lazulására, esetleg szétesésére számít?

- Határozottan Európa-párti vagyok, az a véleményem, hogy tovább kell vinnünk az integrációt. Új világrendszer bontakozik ki. Globális feladatok várnak ránk, amelyekkel önmagában egyetlen európai ország sem tud megbirkózni. A világ alakításának olyan nagy tényezőivel szemben, mint az Egyesült Államok, Kína, India vagy Oroszország az európai államok közül egymagában egyetlenegy sem képes érvényesíteni a saját befolyását – nem csupán Magyarország vagy Lengyelország, hanem még Németország vagy Franciaország sem. Ez csak együttesen sikerülhet.