Beengedik a fehérorosz menekületeket Litvániába

2020. november 3., 16:56

Szerző:

Humanitárius megfontolásból Litvánia eddig több mint 581 fehérorosz állampolgárnak engedélyezte a belépést az országba.

 

Rita Tamasuniene belügyminiszter kedden azt mondta, hogy eddig ennyi fehérorosz lakosnak adtak belépési engedélyt azóta, hogy a szomszéd állam válságba sodródott. A lehetőséggel 188-an éltek. Ezenkívül a hatóságokhoz 38 menekültkérelem is érkezett.

A tárcavezető hozzátette, hogy augusztus 11-én vezették be a kivételes beutazás lehetőségét humanitárius okokból. Az ilyen engedélyért folyamodók száma egyre nő.

A vilniusi kormány határozata értelmében, a fehéroroszországi lakosok helyzetével foglalkozó munkacsoport ajánlásait figyelembe véve, az érintettek biztonságát fenyegető veszélyek esetén adható belépési engedély a belügyminisztériumhoz benyújtott egyedi kérelmek alapján, különleges humanitárius megfontolásokból.

Ilyen engedélyeket kaphatnak megtorlást és üldöztetéseket elszenvedő fehérorosz állampolgárok, ellenzéki aktivisták.

Az engedélyért folyamodóknak azonban információkkal kell szolgálniuk az említett feltételeket megerősítő körülményekről - pontosított a belügyi tárcavezető.

(MTI)