„Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában!” – üzente a Fidesznek a kizárást sürgető lengyel néppárti képviselő

2020. április 25., 11:19

Szerző:

Durvul a vita, lassan már diplomáciai botránnyá duzzad a lengyel-magyar helyzet azután, hogy az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk egy interjújában a náci jogász Carl Schmittel állította párhuzamba Orbán Viktort. Erre jött válaszul a magyar kormánymédia hamisított fotója, amivel azt próbálta bizonyítani, hogy Tusk nagyapja volt náci, aztán az egyik legnagyobb lengyel napilap követelt bocsánatkérést a címlapján, mégpedig magyarul.

 

De úgy látszik, hiába, ilyen szándék nem nagyon van,

sőt, három magyar EP-képviselő szólította fel Tuskot bocsánatkérésre egy nyílt levélben, amiben arról írtak, hogy igazságtalanul lenácizni valakit szégyenletes dolog.

Újabb forduló most, hogy válaszul Radoslaw Sikorski lengyel néppárti EP-képviselő, volt külügyminiszter szintén nyílt levelet írt Deutsch Tamásnak,

a Fidesz európai parlamenti delegációvezetőjének, amit a Népszava közölt

Beata Szydlo lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök még 2017. októberében az EU-csúcson. Szívélyes kapcsolat.
Fotó: MTI/PAP/Radoslaw Pietruszka

A levélben Sikorski többek közt arról ír, hogy Tusk valójában nem nácizta le Orbánt, Carl Schmitt ugyanis a megosztás úttörője volt, így a néppárt elnöke csak arra mutatott rá, hogy „a lengyel és a magyar populisták valójában cinikus politikai játszmákra használják a társadalom megosztottságát”.

„Sértőnek tartom, hogy a magyar kormánypárti sajtó Donald Tusk családjának a második világháború idején Gdanskban elszenvedett tragédiáját arra használta, hogy zaklasson egy nagy hazafiat és európait.

Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a második világháborúban?

Fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?” - írja a volt külügyminiszter.

Sikorski arról is ír, hogy

jobb lenne, ha a magyar kormány nem saját politikai céljaira használná a járványt.

 „Az én modern konzervatív felfogásomtól távol áll külföldi egyetemek bezárása, a köz- és a kereskedelmi média bekebelezése, gyűlöletkampányok indítása külföldiek és az EU ellen, és benyalás Vlagyimir Putyinnak. Emiatt, és nem Donald Tusk félreértett szavai miatt válnak el az útjaink. Azok közülünk, akik évtizedek óta Magyarország barátainak tekintettük magunkat, most döbbenten állunk és szomorúak vagyunk, de ez az önök választása” - írja.

Majd nem kevésbé dühösen zárja levelét:

„Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában! Remélem, ismét a vesztes oldalon állnak.”