Legalább megpróbálták – A fukar négyek és a kohézió barátai

„Ahogy a nagymamám szokta mondani, ha győzni akarsz, legalább meg kell próbálnod” – magyarázta a bizonyítványt Charles Michel, az uniós országok legfőbb vezetőit összefogó Európai Tanács belga elnöke – volt kormányfő –, miután teljes kudarccal végződött a középtávú uniós keretköltségvetésnek szentelt EU-csúcs. Sok idő már nincs, hiszen a tét a 2021 és 2027 közötti időszak EU-büdzséje.

2020. március 2., 21:30

Szerző:

A csúcsvezetők szokás szerint csütörtök délután – február 20-án – kezdtek gyülekezni Brüsszelben, hosszasan győzködték egymást, aztán este tíz és hajnali kettő között egymás után kidőltek (a sort Angela Merkel nyitotta meg). Elvben péntek délelőtt 10-től folytatták volna a plenáris ülést, de ennek a megnyitása újra és újra halasztást szenvedett, mert a delegációk inkább kétoldalú, valamint különböző összetételű kis csoportos tanácskozások sorozatát folytatták egymással. Végül csak péntek este hétkor gyűlt össze mindenki a központi tanácskozóteremben, ám 25 perc elég volt ahhoz, hogy Charles Michel sajnálattal megállapítsa, nincs meg a minden tagállamra kiterjedő teljes konszenzus, egyelőre tehát nincs keretköltségvetés.

Az EU soros országelnökségét most a horvátok adják, de Michel a zágrábi vezetőktől elvette, magához vonta a büdzsétárgyalások összehangolásának érzékeny kérdését. Ezt aligha teheti majd meg a németekkel, akik július elsején veszik át a rotációs elnökséget, és akik most már minden jel szerint megöröklik a keretköltségvetés elintézetlen aktáját.

A németek az unióban a legnagyobb nettó befizetők – vagyis az ő esetükben a legnagyobb a különbség az uniós kasszába befizetett és az onnan támogatás formájában visszakapott összeg között, természetesen az előbbi javára. Ebbéli minőségükben ők mindenki másnál jobban megértik a négy fukarként emlegetett tagállam – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – álláspontját. Ez a négy dúsgazdag tagország jóval kisebb ugyan Németországnál, de egy főre vetítve ők tekinthetők a leginkább nettó befizetőknek. Most amellett kardoskodnak, hogy nem hajlandók nemzeti jövedelmük egy százalékánál többet befizetni a közös EU-kasszába – holott annak feltöltöttségét a jövőben már eleve rontja az, hogy az Egyesült Királyság, amely eddig szintén a nettó befizetők élmezőnyében volt, kiszállt az unióból.

A négy fukar pozíciójával szemben fogalmazta meg szögesen ellentétes álláspontját az a 17 EU-ország, amely a kohézió barátai néven került be az uniós zsargonba. Szerintük elfogadhatatlan, hogy csökkenjen az új, fejletlenebb tagországok felzárkóztatásának finanszírozására hivatott uniós alap, illetve a gazdák megtámogatására létrehozott mezőgazdasági alap összege.

A németek persze ezeket az országokat is jól értik, hiszen a csoport számos tagállama – így például a visegrádi négyek – esetében a német befektetőknek eminens érdekük fűződik ezen országok jó fejlődési kilátásaihoz.

Mindezek alapján a németek ideális soros elnökök lesznek az év második felében ahhoz a próbálkozáshoz, amely a kör négyszögesítésére, a csaknem kibékíthetetlen ellentétek kibékítésére irányul. Ha 2021. január elseje úgy köszönt be, hogy nincs megállapodás az új helyzetre, akkor a régi finanszírozási arányok élnek tovább, csak persze már a brit boríték nélkül.

EU-csúcs Brüsszelben EU-csúcs Brüsszelben
Fotó: Virginia Mayo

A Brexit miatt évente 10-12 milliárd eurót – a teljes hétesztendős periódusra vetítve mintegy 75 milliárd eurót – veszít az uniós költségvetés bevételi oldala. Mielőtt bárki felvetné, hogy nincs semmi baj, hiszen a pénzügyminisztereknek nagy gyakorlatuk van a deficites költségvetések megtervezésében, azt a kijózanító információt kell tudomásul venni, hogy az EU költségvetése sohasem lehet se deficites, se szufficites – gránitba vésett szabály, hogy mindig nullszaldósra kell kihozni.

A Brexit miatti forráshiány ellenére az Európai Bizottság olyan új támogatási prioritásokat fogalmazott meg, mint a digitális fejlesztés, a globális felmelegedés elleni küzdelem, illetve a migrációs nyomás hatékonyabb kezelése. Ha ezeket az új szempontokat figyelembe veszik, a módosabb tagállamok azonban nem hajlandók az eddiginél többet áldozni a közös célokra, akkor nem marad más, mint a tradicionális – többek szerint jobbára idejétmúlt – mezőgazdasági, illetve kohéziós pénzek megnyesése.

A különböző tényezők álláspontja között minden korábbinál nagyobb a különbség. A skála egyik szélén a „négy fukar” egyszázalékos elképzelése áll, a másik végletet pedig az Európai Parlament (EP) álláspontja jelenti, azzal az igénnyel, hogy a tagállamok nemzeti jövedelmének 1,3 százalékát csatornázzák be a közös költségvetésbe.

A tagállami kormányok tisztségviselői ugyan hajlamosak arra, hogy azt mondják, az EP-ben felelősségteljes szakemberek helyett csak nagyokat mondó politikusok ülnek, akik ígérgetnek és keltik a feszültséget, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a keretköltségvetés végleges elfogadásához az EP jóváhagyására is szükség van. Ennek ellenére alighanem megállapítható: ma még az összes érintett – beleértve a parlamentet is – a saját álláspontját srófolja, erősíti, hogy aztán legyen miből engedni, amikor már valóban szorít az idő.