Közpénzből fizethette a gálavacsorákat a volt japán kormányfő, vizsgálatot indítottak

2020. november 24., 07:35

Szerző:

Törvénysértés miatt vizsgálat folyik Abe Sindzó volt japán kormányfő és több munkatársa ellen, mert az ügyészség azt gyanítja, hogy éveken át több gálavacsora költségeinek egy részét közpénzből finanszírozták - jelentette kedden a Kyodo japán hírügynökség.

A gyanú szerint 2013 és 2019 között több olyan gálavacsorát is tartottak, amelyekre a volt miniszterelnök választókörzetéből, Jamagucsiból is hívtak vendégeket, és a belépődíj nem fedezte a tényleges költségeket. A 8 millió jenre (mintegy 23 millió forint) rúgó különbözetet a gyanú szerint a miniszterelnöki hivatal állta, ami sérti a politikai finanszírozást szabályozó jogszabályt. Az ügyben az ügyészség kihallgatta a korábbi kormányfő akkori titkárát és több támogatóját is.

Abe, a titkára és a vagyonkezelője ellen májusban tettek feljelentést jogászok.

A Kyodo azt írja, hogy a rendezvényeket két tokiói szállodában tartották, 2019-ben például 800 ember részvételével. A belépő 5000 jenbe került, miközben ilyen szállodákban fejenként akár 11 ezer jenbe is kerülhet egy ilyen rendezvény lebonyolítása. Az ügyészség birtokában lévő számlák szerint a különbséget a miniszterelnöki hivatal fizette ki. A volt kormányfő a parlamentben tagadta, hogy irodája állta a rendezvények költségét. Hétfőn Abe irodája közleményt adott ki, amelyben részleteket nem közöltek, csak azt tudatták, hogy együttműködnek a hatóságokkal.

 

(MTI)