Koronavírus: a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium is azt kéri, alaposan gondolja át, aki most Észak-Olaszországba utazna

2020. február 23., 16:10

Szerző:

Csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek az utazásról, akik most észak-olaszországi utat terveznek –adott ki közleményt a koronavírus rohamos észak-olaszországi terjedése miatt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Ennek - írta - egyik oka az egészségügyi kockázat, a másik pedig az, hogy

ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el annak feloldásáig.

Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be. A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad - jelezte Menczer Tamás.

Velencei karnevál Két nappal a vége előtt berekesztették a Velencei karnevált
Fotó: Abir Szultan

Mint megírtuk, Lombardia és Milánó körzetében több mint ötvenezer embert helyeztek vesztegzár alá, és a Velencei karnevált is berekesztették a járvány terjedése miatt. Pár órája megjelent cikkünk óta is változott a helyzet: Lombardiában már 90 a koronavírus fertőzöttjeinek száma, ezzel

országosan már 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma.

Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

 

Eközben a magyar Belügyminisztérium is közleményben jelezte, folyamatosan figyelemmel kíséri az operatív törzs a legfrissebb járványügyi adatokat. Közölték: a világ 32 országában ismertté vált

  • megbetegedések száma 78 766,
  • a haláleseteké 2461,
  • a felépült betegeké 23 133.

Mint kiemelték,

Magyarországon koronavírusos megbetegedés továbbra sem ismert, magyar állampolgár fertőzöttségéről a hatóságok nem tudnak.

A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (Szent László Kórház) karantén épületében elhelyezett három magyar állampolgár láztalan, panasz- és tünetmentes, megfigyelésük folyamatos.

Figyelemmel azonban az észak-olaszországi eseményekre – tekintettel a „váratlanul megnövekedett koronavírus-gyanús fertőzött esetek számára” –,

az operatív törzs soron kívül tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól a járványügyi helyzetről.

Egyidejűleg a határátlépési egészségügyi szűrést kiterjesztette az Észak-Olaszországból érkezőkre. Az operatív törzs azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy észak-olaszországi látogatásaikat fontolják meg. Olaszországban tartózkodó magyar állampolgár segítségkéréssel nem fordult a magyar hatóságokhoz.