Hatásos ellenszert találhattak a koronavírus ellen Thaiföldön, két beteget is eredményesen kezeltek egy gyógyszerkoktéllal

2020. február 3., 10:18

Szerző:

Vasárnap jelentették be, hogy a thaiföldi orvosok két HIV-ellenes, illetve egy influenza ellen kifejlesztett szer keverékével eredményesen kezeltek egy koronavírus-fertőzött beteget - írta a CNN alapján az Index. A súlyos tüneteket mutató nőnél már hosszú idő óta pozitív eredményt hozott a vírusteszt. A gyógyszerkoktél azonban látszólag sikeresen kiirtotta belőle a vírust.

Akkor a kutatók még nem tudtak mit mondani arról, hogy a kezelés általánosan is hatásosnak minősíthetik-e, hiszen csak egy betegről volt szó. Hétfőn azonban bejelentették, hogy egy második beteget is eredményesen kezeltek a lopinavir-ritonavir-oseltamivir kombinációval.

A hétfői bangkoki sajtótájékoztatón a thai egészségügyi minisztérium képviselői elmondták, hogy a bejelentést azért halasztották máig (noha ebben a helyzetben minden perc késlekedés emberéleteket követelhet), mert a második kezelt megerősítő laboreredményekre vártak.

A tájékoztatón elmondták azt is, hogy az első beteg, akin a kezelést alkalmazták, egy 71 éves nő volt, és az összes 19 thaiföldi beteg közül ő mutatta a koronavírus-fertőzés legsúlyosabb tüneteit. Az asszony továbbra is a kórházban lábadozik. A thai orvosok felajánlották a nemzetközi tudományos közösség számára a kutatási adataikat. Mint a kezelésben részt vevő egyik orvos, Kriangsak Atipornwanich elmondta:

Ha bebizonyosodik, hogy az általunk alkalmazott módszer, illetve dózis minden megbetegedést meggyógyíthat, az az egész emberiség javát szolgálhatja.