Koreai boksz – Ki verte meg a madridi ügyvivőt?
Hat héttel a madridi behatolás után szólalt meg a hivatalos Phenjan. A külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelyben egyik képviselője „súlyos terrorcselekménynek” minősítette a támadást. Figyelmeztette a világot, hogy ilyen súlyú bűncselekmény nem maradhat következmények nélkül. Ennyi. Az észak-koreai népesség így értesült először az incidensről. Hogy kik voltak, mit tettek, s különösen hogy mit is akarhattak az elkövetők, arról nem tájékoztatták a népet. Igaz, a világ tájékozottabb fele is csak foszlányokból szedegetheti össze a történetet.
A támadás híre pillanatok alatt kijutott a spanyol médiába, majd a nemzetközi sajtóba is. Az akció a vietnámi Trump–Kim-csúcstalálkozó előtt öt nappal történt. A nemzetközi nyilvánosság már akkor értesülhetett róla, hogy a spanyol hatóságok az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget, a CIA-t bűnrészességgel gyanúsítják, és tudják, hogy a nagykövetségre betörők kapcsolatba léptek az FBI illetékeseivel is. Eleinte ellentmondó hírek keringtek a történtekről is, a végrehajtók hátteréről is. Március végén Jose de la Mata, a madridi főbíróság vizsgálóbírója jelentést adott ki, amelyben megnevezte a támadó csoport két vezetőjét, Adrian Hong Chang mexikói állampolgárt, aki állandó lakos az Egyesült Államokban, és Sam Ryu amerikai állampolgárt, és körözést adott ki ellenük.
A jelentésből kiderült, hogy tízen hatoltak be az épületbe, a többiek dél-koreai állampolgárságú férfiak voltak. A támadók egy nappal az akció előtt Madridban késeket, bozótvágó késeket, lőfegyverutánzatokat vásároltak, állapította meg a vizsgálóbíró jelentése. Hong Chang csöngetett be a nagykövetségre, és egy más névre szóló vizitkártyát adott át a biztonsági őrnek azzal, hogy a képviseletet vezető kereskedelmi attaséval szeretne üzleti ügyben tárgyalni. A többieket már ő engedte be.
A nagykövetségen heten tartózkodtak, az alkalmazottakat megkötözték, s fegyverek és dokumentumok után kutattak. A kereskedelmi attasét rá akarták bírni, hogy disszidáljon. Jun Jok Szo ezt visszautasította. Megverték és megkötözték. A diplomata később orvosi segítségre szorult. A behatolók kikapcsolták a kamerákat, miközben a testükre szerelt mikrokamerákkal akciójuk minden részletét felvették. Akármilyen jól előkészített volt is az akció, azt nem vették észre, hogy a követség egyik női alkalmazottja vagy családtagja egy második emeleti ablakon kimászott az épületből, kiszaladt az utcára, és segítséget kért a járókelőktől. Sem spanyolul, sem angolul nem beszélt ugyan, de a kétségbeesett kiabálás hatására kihívták a rendőrséget.
A megérkező járőr becsengetett. Hamarosan megjelent a kapuban egy ázsiai férfi, aki öltönyének hajtókáján Kim Dzsongunt ábrázoló jelvényt viselt, és megnyugtatta a rendőrt, hogy nem történt semmi baj, nyugodtan elmehetnek. Ők azonban maradtak, és pár perc múlva két luxusautó hajtott ki nagy sebességgel a követségi telekről. Az autókat nem sokkal később megtalálták a szomszéd utcában. Hong Chang és egy társa a kerítésen át távozott, majd hívtak egy autót az Uber applikációval. Az egész akció négy órán keresztül tartott.
A támadók egy-két nap alatt elhagyták Spanyolországot, a csoport vezetője Lisszabonba utazott, és felszállt egy New Yorkba tartó repülőgépre. Az utolsó hír róla az, hogy felkereste az FBI-t, és átadta a Madridban szerzett iratokat. Azóta a nemzetközi média csak találgat. A körözött Hong Chang korábban már több ízben felbukkant az észak-koreaiak szabadságjogaiért alapított szervezetek körül, illetve olyan csoportokban, amelyek menekültek segítésére alakultak. Az ismertebb csoportok a Szabadságot Észak-Koreában, a Csoszon Intézet, amely egy emigráns kormány, és a Szabad Csoszon, azaz Korea nevet viselik. Legutóbb felbukkant a Csollima Polgári Védelmi Csoport nevű képződményben is.
Hong Chang szülei dél-koreai keresztyén misszionáriusok, ő maga a Yale Egyetemen szerzett diplomát. A Foreign Policy szerint előadói közé fogadta TED motivációs előadói hálózat, és Kínában börtönben is volt már észak-koreai menekültek segítése miatt. Más források szerint a líbiai Kadhafi-rezsim megdöntése utáni helyi zűrzavarban is felbukkant. Az El Pais észak-koreai zsoldosnak nevezi, és megjegyzi róla, hogy több kétes hátterű cége is van, és a legkülönbözőbb hírszerző szolgálatokkal áll kapcsolatban. Az akciót később a Szabad Csoszon a honlapján vállalta, és közöltek egy felvételt is, amelyen egy férfi leveri a falról Kim Dzsongun arcképét.
A nagykövetség-foglalás bevált figyelemfelkeltő propagandaeszköznek, illetve terrorakciónak számít a különféle ellenállási csoportok, terroristák és mások eszköztárában. A legismertebb a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása volt 1980-ban. A madridi észak-koreai képviseletet azonban nem azért támadták meg, hogy ezzel felhívják valamire a figyelmet. Az akció sokkal inkább hasonlított titkosszolgálati műveletre. Sok a kérdés, és azóta sincs rájuk egyértelmű válasz. Miért a KNDK madridi nagykövetségét támadták meg? Miért épp február végén? Mit kereshettek az elkövetők? Mit lehet tudni a betörést vállaló szervezetről? Létezik-e egyáltalában, s ha igen, milyen támogatással működik a Csollima Polgári Védelmi Csoport?
Az akció pár nappal előzte meg Donald Trump és Kim Dzsongun találkozóját. Mint hamarosan kiderült, a csúcs eredménytelenül végződött. A Reuters útján nemrég kiszivárogtatott információk szerint a vietnámi fővárosban az amerikai elnök valóságos ultimátumot adott át a koreai vezetőnek, mondván, ha leszereli összes atomfegyverét, és átadja őket az amerikaiaknak, akkor történik meg az állama elleni szankciók feloldása. Kim ennek hatására felállt az asztaltól, és hazavonatozott. Kim a hírek szerint csak fokozatos atomleszerelést tart elképzelhetőnek a szankciók megszüntetéséért cserébe.
Trump-Kim csúcstalálkozóPár órával a támadás híre után elterjedt, hogy feltehetően amerikai ügynökök lehettek a végrehajtók, és az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatos dokumentációt keresték. Az is hangsúlyt kapott, hogy a madridi KNDK-képviseletet korábban az a Kim Hjok Csol nevű diplomata irányította, akit a spanyol hatóságok 2017-ben már kiutasítottak, miután országa az ENSZ BT felszólításával dacolva újabb nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre. Ezt a férfit bízta meg nem sokkal hazatérése után a phenjani vezető, hogy tapogatózó megbeszéléseket kezdjen az amerikaiakkal a kapcsolatok javításáról. Akárhogy is, egy ilyen támadás a csúcstalálkozó előtt, ha azt valóban amerikai szervezetek indították, csak arra szolgálhatott, hogy megtorpedózza a tárgyalásokat.
Érdekes módon több beszámoló is készpénznek vette a deklarációt, miszerint a támadók észak-koreai emigránsokból szervezett „szabadságharcosok” voltak, s ők hozták létre a Csollimát és a többi szervezetet, amelynek a neve többnyire Hong Changhoz kötve már korábban is felbukkant a nyilvánosságban. Az akció hátteréről a legalaposabb elemzést Andrej Lanykov orosz kutató közölte, többek között a moszkvai Carnegie Békekutatási Központ honlapján. Lanykov a Leningrádi Állami Egyetemen végzett, ott szerzett tudományos fokozatot Korea-kutatóként. Tanult Észak- és Dél-Koreában, hosszabb ideje Szöulban egyetemi tanár, és az egyik legismertebb kutatója a KNDK nehezen átlátható társadalmi és politikai viszonyainak.
A kutató filológiai elemzésnek vetette alá azokat az interneten hozzáférhető dokumentumokat, amelyeket Adrian Hong Chang csapata közzétett. Arra a következtetésre jutott, hogy ezeket angolból fordították olyanok, akik feltehetően nem koreai anyanyelvűek. Négy feltételezést tett közzé az elkövetők háttérszervezetével kapcsolatban. Az első, hogy a szervezetet valóban észak-koreai menekültek hozták létre. Ezzel kapcsolatban több ok van a kétkedésre. Szerinte a Dél-Koreában élő észak-koreaiak nagy többsége 40-50 év körüli, kevéssé képzett nőkből áll. Feltételezése szerint persze lehetnek ebben a közegben mindenre elszánt, a Kim-dinasztiát gyűlölő, katonai kiképzésben részesített férfiak is. Az orosz elemző szerint azonban aligha lehetséges ilyen szervezetet önállóan létrehozni. Dél-Koreában az északiakat állandó és szorgos ellenőrzés alatt tartja a helyi és részben az amerikai titkosszolgálat is. Pár éve hivatalos meghívásra jártam Dél-Koreában, és csak egy kérésemet utasították el: nem szerveztek találkozót észak-koreai menekültekkel. Még beszélni sem akartak a témáról.
Lanykov második feltételezése, hogy a csoportot olyan észak-koreai hatalmi kör hozta létre, amely ellenezte a Nyugathoz való közeledést és az atomfegyverkezésről való lemondást. Ez szerinte nehezen képzelhető el, hiszen halálos veszélybe hozná a kezdeményezőket. A harmadik lehetőség szerint konzervatív dél-koreai politikai körök, amelyek ellenzik Mun Dzsein elnök megbékélésre, a feszültség csökkentésére irányuló politikáját, támogatnák a Csollimát. Végül a negyedik, a kutató által leginkább valószínűnek vélt változatban a végrehajtó szervezet mögött amerikai–dél-koreai titkosszolgálati együttműködés sejlik fel. Az sem zárható ki persze, hogy egy külső támogatással létrehozott szervezet elszabadul, és önálló akcióba kezd, anélkül hogy arra a központ utasítást adott volna.
A jelek szerint a madridi incidens alapos feltárását és a tettesek elfogását csak a spanyol igazságszolgáltatás akarja. Az amerikai illetékesek hallgatnak, pedig feltehetően ők tudnak a legtöbbet az ügyről. Az észak-koreai hatóságok kései tiltakozása sem őszinte, nyilván a spanyol nyomozás nyilvánosságra hozása kényszerítette őket valamilyen tiltakozásra. A Trump–Kim-románc pedig közben erősen leszálló ágba került.
