Kirúgták a Fradiból annak idején azt a szlovák játékost, aki a magyar himnuszt is betiltó törvénymódosítást javasolta

2019. április 6., 10:15

Szerző:

Tibor Jančula egyetlen gólt lőtt a Ferencváros futballistájaként, ráadásul a klub néhány hónap után kirúgta őt. Most amiatt kapott nagyobb figyelmet, hogy ő az egyik beterjesztője a magyar himnuszt is betiltó szlovák törvénymódosításnak – írja az Index.

A szlovák sajtóban csak Lex DAC-nak hívják a jogszabályt, amely betiltja minden nyilvános rendezvényen a külföldi országok himnuszának lejátszását vagy eléneklését, ha az eseményen nincs jelen az adott ország hivatalos képviselete. Mindezt a szlovákiai magyarok körében népszerű dunaszerdahelyi focicsapat, a DAC miatt nyújthatták be, mivel a szurkolók minden hazai meccs előtt eléneklik a magyar himnuszt.

Tibor Jančulát, a 29-szeres szlovák válogatottat 2001. július végén igazolta le a Fradi. Bemutatkozó meccsét augusztus 10-én játszotta a Videoton ellen. Jančula rúgta a zöld-fehérek második gólját, a csapat végül 4:0-ra nyert.

És ezzel nagyjából véget is ért Jančula sikerszériája a csapatnál.

Több gólt nem lőtt a Fradiban, de még csak gólpasszt sem adott. Még 9 mérkőzésen játszott, utolsó meccse az első után két és fél hónappal volt. Akkor 10 percet volt a pályán.

Fotó: Facebook

Később folyamatosan sérülésekkel bajlódott. Télen már arról szóltak a hírek, hogy klubja eladná, de végül a játékos szerződésszegésére hivatkozva február végén a vezetőség egyoldalúan megszüntette a játékos munkaviszonyát.

A Fradi vezetősége később azt nyilatkozta, hogy Jančula nem jelent meg sérülése idején az előírt kezeléseken, és az egészségi állapotáról is félretájékoztatta a klubot, ezért kirúgták.

Szolgálati autóját visszakérték tőle, valamint a szerződés aláírásakor átadott jutalék 74 százalékát. A játékos tagadta a vádakat, ezért csak a kocsit adta vissza, a pénzt nem, és perrel fenyegetőzött. Arról nincs információ, hogy pontosan mennyi pénzről volt szó, és hogy végül mennyit fizetett vissza belőle a klubnak.

Tibor Jančula a Fradi után még néhány csapatban játszott, aztán 34 évesen feladta sportkarrierjét. 2016 óta a szlovák szélsőséges párt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti képviselője.