Kínában is az idősekre helyezték a hangsúlyt a jövőbeni oltási programban

Jelenleg inkább a 18 és 59 év közötti korosztályt oltják.

2021. január 25., 09:00

Szerző:

 

A tervek szerint Kínában is kiterjesztik a koronavírus elleni oltási programot az idősekre a kormányzati engedélyek beszerzésének, valamint a vakcinagyártás bővítésének függvényében - derül ki egy, a China Daily című kínai pártlap internetes kiadásában hétfőn megjelent cikkből.

Kínában jelenleg a 18 és 59 év közötti korosztály került előtérbe az oltási kampányban abból a megfontolásból, hogy munkájuk során nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vírusfertőzés szempontjából. Első lépésként ezen a korosztályon belül is egyebek mellett a hűtési láncban dolgozók, vámtisztek, az oltóanyagok szállításában részt vevők, valamint a személyszállításban dolgozók kaphatják meg a védőoltást, az egészségügyi dolgozókat pedig zömében már a tavalyi, sürgősségi program keretében beoltották.

Az elmúlt hónapok során azonban nyilvános vita tárgyává vált Kínában a 60 év feletti korosztály oltása is, hiszen az időseknél nagyobb eséllyel alakulnak ki a Covid-19 súlyosabb tünetei fertőzés esetén.

A China Daily Sao Minget, a kínai járványügyi központ kutatóját idézve azt írta: nincsenek érvényben egészségügyi korlátozások a 60 év felettiek oltását illetően. „A klinikai tesztek első és második fázisa során időseken is ugyanazokat a teszteket végeztük el, mint a 18 és 59 éves korosztály tagjain” - mondta Sao, hangsúlyozva, hogy ezekben a fázisokban az időskorú tesztalanyoknál kevesebb mellékhatást figyeltek meg a fiatalabb résztvevőkhöz viszonyítva. Hozzátette azonban: a problémát az jelentette, hogy a klinikai tesztek harmadik fázisába már nem tudtak elegendő időskorú önkéntest bevonni, hiszen addigra Kína szárazföldi részén a járványt már nagyrészt megfékezték.

A kínai fejlesztésű vakcinák klinikai tesztjeinek harmadik fázisát a járványhelyzet alakulása miatt zömében külföldön végezték. Sao pedig a Brazíliában végzett tesztek példáját véve rámutatott: az önkéntesek többségében a helyi egészségügyi dolgozók köréből kerültek ki, akiknek az életkora jellemzően 60 év alatti.

Az időskorúak oltásának azonban nem csupán a kevés tesztalany az akadálya - húzta alá a China Daily.

Liang Hsziao-feng, a Kínai Megelőző Gyógyászati Szövetség elnökhelyettese a lapnak az időskorúak oltásának szervezési problémáiról beszélt, kiemelve, hogy mivel e korosztály számára fizikai problémák miatt nehézséget jelenthet eljutni az oltási helyszínekre, szükséges lehet az otthoni oltásfelvétel lehetőségének, vagy az oltási helyekre szállításuknak a megoldása. Az otthoni oltás azonban munkaerő-problémákat okozhat az egészségügyben - tette hozzá.

(MTI)