Legalább 29 kínai harci repülő sértette meg a tajvani légteret

Véletlenül épp akkor, amikor az Tajvanban magas rangú amerikai vendég tartózkodik. Egy pártközeli kínai lap szerint ez a szifet visszavételének főpróbája.

2020. szeptember 19., 16:18

Szerző:

Kínai harci repülőgépek sorozatban már a második napon repültek át szombaton a Tajvani-szoros középvonalán, írja az MTI. A kínai védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy hadgyakorlatot kezdenek a Tajvani-szoros közelében. A gyakorlat egybeesik azzal, hogy csaknem egy hónap leforgása alatt már a második magas rangú amerikai tisztségviselő látogat a Kína által magáénak tartott, ám saját kormányzattal rendelkező szigetre.

Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős amerikai külügyi államtitkár csütörtökön érkezett Tajvanra, ahol pénteken találkozott Caj Jing-ven tajvani elnökkel és más magas rangú tajvani tisztségviselőkkel, szombaton pedig Li Teng-huj korábbi tajvani elnök temetésén vett részt.

    A tajvani védelmi minisztérium szombaton közölte: legalább 19 kínai harci repülőgép repült be a szigetország légvédelmi azonosítási zónájába. Tajvan vadászgépeket küldött a helyszínre, hogy figyeljék a kínai gépek manővereit, és ráirányította a térségre a légvédelmi radarait.

    Pénteken a tárca arról tájékoztatott, hogy két kínai bombázót és 16 vadászgépet észleltek a légterükben, ami sokkal több mint a korábbi, hasonló incidensekkor.

    A Peking szócsövének tartott Global Times szombati vezércikkében úgy fogalmazott, hogy a Tajvani-szoros közelében folyó hadgyakorlat "nem figyelmeztetés, hanem a sziget visszavételének főpróbája".

Abban az esetben, ha Tajpej megszegi a 2005-ben elfogadott, úgynevezett elszakadás elleni törvényt, akkor azzal háborút fog kirobbantani, és Peking "eltörli a föld színéről" Caj Jing-ven tajvani elnököt - fogalmazott a kínai lap.

    Az elszakadás elleni törvény kimondja, hogy amennyiben Tajvan bármilyen lépést tenne a függetlenedés irányába, vagy a békés újraegyesítés lehetőségei végképp kimerülnek, Kínának minden szükséges intézkedést meg kell tennie az ország szuverenitásának és területi egységének védelmében. (MTI)