Kémek Kremlje – Küzdelmek és hagyományok az orosz hírszerzésben
Az orosz hatalmi politika elemzőinek többsége szerint az egymással versengő titkosszolgálatok közül azért a katonai ügynökök buktak le, mert a GU-ban jóval nagyobb a kockázatvállalási hajlam, mint versenytársainál. Éppen katonai szelleme miatt, hiszen a parancsot végre kell hajtani, bármi áron. Régóta vizsgálják, hogyan alakul ez a belső verseny a főleg belbiztonsági feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB, a külső hírszerzés, az SZVR, a vezérkar alárendeltségében lévő GU és az elnöki biztonsági szolgálat, az FSZO, valamint a narkóellenes ügynökség között. Az FSZB a hazai elhárítás szerve ugyan, de aktív az egykori szovjet köztársaságok, ma független államok, az úgynevezett „közeli külföld” területén, így Ukrajnában is. Az SZVR-nek viszont törvény tiltja, hogy ezeken a területeken akciózzék. A legutóbbi történetek azonban azt mutatják, hogy a GU már nemcsak a védelemmel kapcsolatos ügyekben aktív, hanem akár az orosz versenysportolók doppingolással kapcsolatos leleplezésének megakadályozása is a feladatai közé tartozik. Sok forrás szerint az amerikai választási kampányba való beavatkozás, a külföldi választások meghekkelése is a GU keze nyomát viseli.
Az orosz kémszolgálatok mai szerepe elválaszthatatlan Vlagyimir Putyin elnök személyétől. Több mint húsz éve vezeti az országot, a szovjet állambiztonság egykori tisztje, aki alezredesi rangban hagyta el a szervezetet. Később jó politikai kapcsolatainak köszönhetően lett az FSZB igazgatója, s innen vezetett az útja a miniszterelnökséghez, majd az államfői hivatalba. Személyiségét meghatározza, hogy a titkosszolgálatban szocializálódott, annak értékeit tette magáévá. A szovjet korszakban meglehetősen szerény karriert futott be, a drezdai szovjet hírszerzési rezidentúrán töltött be valamilyen funkciót a nyolcvanas évek második felében. Az eredeti eszmények abban az időben már éppen kezdtek elértéktelenedni, s közvetlen szemtanúja lehetett annak is, miként omlott össze az NDK. Mindenesetre nem lett a népi forradalmak és rendszerváltozások híve. Állítólag személyesen is konfrontálódott a tüntető tömeggel, amely a helyi Stasi-székház után a KGB rezidentúrájának épületét is el akarta foglalni, hogy megszerezze az ottani dokumentumokat. Amióta pedig államfő, arra törekszik, hogy valamilyen módon helyreállítsa a régi idők nagyságát. Az nyilván természetes a számára, hogy ehhez a hírszerzés, a titkosszolgálatok tevékenysége fontos eszköz.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az orosz államot és az elnök politikáját a titkosszolgálatok érdekei uralnák. Ez annak ellenére így van, hogy Putyin környezetében sok egykori KGB-s kollégája vagy más erőszakszervezetek képviselői vannak, az úgynevezett szilovikok. A létező orosz rendszer egyszerűen csak örökölte elődeitől a meggyőződést, hogy a Nyugat az ország ellensége, a nyugatos értékek pedig ellenséges eszmék. És ahogy korábban a mindenkori orosz vezetők célszerűnek tartották, hogy a titkosszolgálatok akcióikkal nyugati országokat próbáljanak destabilizálni, úgy a mai orosz politika is hasonlóképpen gondolkozik és cselekszik. Egyrészt ezzel demonstrálják otthon, hogy az ellenfelek gyengeséget, az ottani erőszakot és széthúzást, másrészt pedig az állami propaganda álhírei és más megtévesztő eszközök segítségével a nyugati társadalmakban valóban bizonytalanságot kívánnak szítani, és gyengíteni a demokratikus intézmények iránti bizalmat. Ezt hívják az utóbbi időkben hibrid háborúnak, amelyben jelentős erőt képviselnek az orosz eredetű szövegeket közvetítő hol szélsőbalos, hol neonáci internetes fórumok, honlapok is. Ehhez a hadviseléshez köthetők azok az akciók, amelyek az EU és a NATO esetleges bővülését akarják akadályozni. Orosz ügynökök próbálták államcsínnyel megakadályozni Montenegró európai integrációját, vagy megtorpedózni a macedón–görög-megegyezést. Az orosz hírszerzők ott állnak a különböző euroszkeptikus szerveződések mögött is. Pár éve orosz diplomaták a bőnyi rendőrgyilkos, Győrkös István nemzeti arcvonalának embereivel folytattak harci játékokat. A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista képződmény honlapja, a Hídfő eleve orosz domainnéven fut, s oroszbarát tartalmakat közvetít.
Az orosz politika egyik fő célja az EU és a NATO bővítésének megállítása és az integráció lazítása. A közeli külföld államaiban minden eszközzel támogatják a számukra megbízható rendszereket, s a titkosszolgálatok egyik feladata az, hogy akadályozzák az ezeket gyengítő civil szervezetek, politikai erők megerősödését. Különösen a „színes forradalomnak” nevezett népmozgalmak újbóli kialakulását igyekeznek gátolni. Másik fő céljuk, hogy az egykor a szövetségi rendszerükbe tartozó államokat visszatereljék a befolyási körükbe, ahogy Magyarország esetében is sok jel utal erre. Ennek a fő eszköze, hogy folyamatosan fenntartsák az energiafüggőséget.
A Krímet elsősorban hírszerzési és titkosszolgálati eszközökkel kebelezték be. A GU-hoz tartozó, különleges hadviselésre kiképzett alakulatok, a szpecnaz szállta meg a területet. A katonai hírszerzés állhat a kelet-ukrajnai szakadárok műveleteinek hátterében is. Anatolij Csepiga, a dezertált orosz ügynök, a Szergej Szkripal elleni mérgezési akció egyik feltételezett végrehajtója is a kelet-ukrajnai munkásságáért kapta meg az Oroszország Hőse címet. Putyin állítólag nagyon elégedett volt a krími műveletekkel, s szemében ez sokban javította a GU megítélését. Korábban ugyanis a katonai hírszerzés kiesett a pikszisből azon hibák miatt, amelyeket állítólag a 2008-as grúziai háborúban követtek el. Valószínűleg ez állhat amögött, hogy az elmúlt pár évben a GU látványosabb politikai műveletekbe kezdett elsősorban kibertérben folyó hibrid akciókkal, vagy az olyan megfélemlítő és megtorló lépésekkel, mint a Szkripalék megmérgezésére irányuló kísérlet. Az orosz elnök több nyilatkozatban is beszélt arról, hogy az olyan alakok, mint Szkripal, semmilyen együttérzésre nem számíthatnak, mivel elárulták bajtársaikat és hazájukat. „Ő egyszerűen egy szemétláda” – mondta Putyin, s szavait a közönség megtapsolta. Szkripal állítólag több, Nyugat-Európában telepített orosz ügynököt leplezett le. Együttműködött a spanyol elhárítással, amelyet az ibériai országban letelepült orosz bűnszervezetek érdekeltek. Ezekről pedig tudják, hogy szívesen tesznek szolgálatokat az állami titkosszolgálatoknak.
Számos elemző a legutóbbi lebukások mögött az orosz hírszerzőközösségen belüli ellentéteket látja. Mark Galeotti, az orosz kém- és alvilág ismert brit elemzője írta legutóbb a Moszkva árnyékában című blogjában: „Nincs bizonyíték arra, hogy a GRU a Kreml utasításain túllépett volna műveleteiben. (…) Ha Putyin dühös, akkor nem azért dühös, mert kémkednek, hekkelnek és gyilkolnak, hanem mert nem végzik ezt elég jól. Bármilyen tisztogatásnak csak politikai célja lehet – hogy eltávolítsa a Kremlt ezektől a műveletektől, és hogy jobb szakmaiságra biztassa a szervezetet.”
Stierlitz utódai Buggyonnij-sapkában
„Stierlitz tábornoki prémsapkában sétált át az Alexanderplatzon, mellén a Vörös Zászló Érdemrend. Ebben a pillanatban nagyon közel állt ahhoz, hogy leleplezzék.” Ez az orosz vicc egyike annak a több száznak, amely a múlt század utolsó harmadában terjedt a hajdani Szovjetunióban. Valamennyinek ugyanaz a fiktív hőse, Max Otto von Stierlitz, az SS magas rangú tisztje, aki voltaképpen Makszim Iszajev ezredes szovjet hírszerző, s A tavasz tizenhét pillanata című sorozat hőse. Ő volt a legbátrabb szovjet kém, állította egy másik vicc, hiszen orosz nyelven levelezett Heinrich Himmlerrel, az SS főnökével.
A mesés hírszerző mai utódai újra bekerültek a nemzetközi médiába. Október 4-én tartott sajtóértekezletükön holland illetékesek számoltak be arról, hogy az idén április 10-én négy orosz ügynököt tartóztattak le Hágában. A diplomata-útlevéllel utazó férfiak megpróbáltak rákapcsolódni Hágában a vegyi fegyverek tilalmának betartását ellenőrző nemzetközi szervezet számítógépére. Az érdekelte őket, hogy az OPCW rövidítéssel jelzett szervezet mit tud az oroszok „novicsok”, „új fiú”, névvel jelzett idegmérgéről, amivel korábban megmérgezték Szergej Szkripal átállt orosz hírszerzőt és Julija nevű leányát. A hollandok és a velük együttműködő britek azután álltak elő a történettel, hogy a Bellingcat nevű oknyomozó portál nyílt forrásokat felhasználva megnevezte a mérgezést feltehetően végrehajtó két orosz férfit, Anatolij Csepigát és Alekszandr Miskint. Azt is megírták róluk, hogy mind a ketten a GU ezredesi rangban lévő tisztjei, sőt az Oroszország Hőse kitüntetés birtokosai. A Hágában áprilisban lebukottakat tetten érték. Nem tartóztatták le, hanem feltették őket a Moszkvába tartó repülőgépre. Az elkobzott laptop érdekes információkat tartalmazott. Kiderült, hogy a négyesnek legalább az egyik tagja hasonló kalandokban vett részt Malajziában, Svájcban és Brazíliában. Foglalkoztatta őket a vegyifegyver-ellenőrző hatóságokon kívül a WADA doppingellenes ügynökség tevékenysége is. Az egyik tiszt ezért utazott ki a riói olimpiára is. Malajziában azután kutakodtak, milyen terhelő adataik lehetnek az ottani hatóságoknak az Ukrajna felett 2014-ben orosz rakétával lelőtt MH–17-es járatról. Az útlevelében Moronyec néven szereplő tiszt egyébként magánál tartotta a taxiszámlát, amelyet akkor kapott, amikor munkahelyéről a moszkvai Seremetyevo repülőtérre vitette magát. A számlán a kémközpont pontos címe áll. Kettőnek egymást követő sorszámmal adták ki az útlevelet. Egy jól értesült orosz újságíró szerint a lebukás miatt Vlagyimir Putyin elnök keményen leteremtette Igor Korobov vezérezredest, a GU parancsnokát, akitől állítólag azt is megkérdezte némi iróniával, hogy az ügynökök csúcsos Bugyonnij-sapkát viseltek-e akció közben.
