Keleti párbaj – Lukasenko Putyin útjában

2019. május 19. 14:35 - szerző: Miklós Gábor

Szóbeli és gazdasági háborúskodás zajlik Fehéroroszország és Oroszország között. Minszk nyomásásra Moszkva kénytelen volt hazahívni túl magabiztos nagykövetét. Az oroszok viszont manővereikkel veszélyeztetik a fehérorosz gazdaságot. Leállt egy időre a Barátság kőolajvezeték is, szennyezés miatt. Van, aki úgy véli, pár éven belül Oroszország elnyeli nyugati szomszédját.

Épp készült átvenni a 148 600 dolláros megvesztegetési összeget az ezredes, amikor a fehérorosz „KGB” emberei betörtek a szobába, és letartóztatták. Nem akárkit fogtak el, Andrej Vtjurin a nemzetbiztonsági tanács helyettes titkára volt, s mint ilyen, egyike a tízmilliós ország legbefolyásosabb embereinek. A közlemény szerint meg akarta kenni egy orosz állampolgár. Az orosz sajtónak gyanús, hogy ilyen nevetségesen kicsiny összeget kapott volna. Az ő köreiben sokkal nagyobb pénzek forognak – állítják.

Vtjurin majdnem huszonöt éve tartozott Alekszandr Lukasenko elnök legbelsőbb környezetéhez. A penzai születésű, orosz nemzetiségű férfi a szovjet belügyminisztérium katonai főiskoláján végzett, majd a függetlenedés után Fehéroroszországban szolgált. Amikor a jelenlegi elnököt megválasztották, Vtjurin nagyon gyorsan a környezetébe került. Lukasenko előszeretettel vette körül magát oroszországi oroszokkal, s az ellenzéki Tut.by portál szerint sokan közülük nem is voltak az új köztársaság állampolgárai.

Fehéroroszország - Oroszország - Putyin
Fotó: MTI/EPA/Alekszej Nikolszkij

Vtjurin az elnöki testőrség tagja lett, majd hét éven keresztül vezette. A belarusz alternatív források szerint egyik fő érdeme az volt, hogy éveken keresztül ő volt Koljának, az elnök legkisebb fiának a kísérője, nevelője. 2014-ig testőrködött, illetve irányította a testőrséget. Ezután nyerte el azt a beosztását, amelyből most bukott ki. „Katonához méltatlan magatartása” volt az oka leváltásának az elnöki ukáz szerint. Pedig a nemzetbiztonsági bizottságban nyilvánosan is egészen közel került a legfelsőbb hatalomhoz.

A Lukasenko-rendszerben ez a testület felel meg a szovjet idők politikai bizottságának. Ez felügyeli a teljes állami rendszert, itt történnek a lényeges döntések. Lukasenko alapvetően egyszemélyi vezetője ugyan országának, de szüksége van tanácsadó, döntés-előkészítő testületekre. Vtjurinhoz a belügyi és nemzetbiztonsági terület felügyelete tartozott. A szenzációs letartóztatás után az orosz nyelvű internetes médiában gyorsan elterjedt az az állítás, hogy az ezredes az FSZB, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynöke lett volna.

Feltételezhető, hogy a belarusz biztonsági szolgálattól eredtek a hírek, amelyek szerint Vtjurin szorosan együttműködött, egyes források szerint összeesküdött Mihail Babics orosz nagykövettel. Nem véletlen, mutattak rá ezek a források, hogy Vtjurin letartóztatása szinte egybeesett Babics hazarendelésével. Ez a fordulat jelezte a mélypontot a két szövetséges állam kapcsolatában. A viszony azonban nem most kezdett romlani. A belarusz vezető évek óta visszafogottan, sőt elutasítással kezeli Oroszország ukrajnai nyomulását.

Lukasenko nem volt hajlandó elismerni a Krím annektálását, nem támogatta a Don-medence szakadárjait, ahogy korábban sem ismerte el a kaukázusi orosz csatlósállamocskákat. Egészen odáig elment, hogy kifejtette, országa nem tekinti ellenségének a NATO-t, s partnerségre törekszik az EU-val. Több olyan lépést tett, amellyel meg kívánta győzni a Nyugatot, hogy országa nem azonos mindenben Oroszországgal, amellyel egyébként húsz éve sajátságos „szövetségi államot” alkot. Ennek a legfőbb sajátossága, hogy nem működik államként, csak formális szervezet.

A Kreml belső hatalmi köreit hosszabb ideje irritálta a fehérorosz vezető magatartása, s az orosz politikusok sorra sürgették, hogy végre töltsék meg tartalommal a szövetségi állam csontvázstruktúráját, mélyítsék el a két ország integrációját. Ismerve a gazdasági és katonai méreteket, nem lehet kétséges, hogy az integráció lényegében Belarusz elnyelését jelentené. Az ilyen kezdeményezésekre Lukasenko hárító gesztusokkal válaszolt, például azt mondta, hogy vannak jó házasságok, amelyekben a felek külön házban laknak, majd kijelentette, hogy Belarusz függetlenségének Oroszország a legfontosabb garanciája. Eközben azonban Oroszország egyre szorította a prést, illetékeket rakott a fehéroroszoknak eladott kőolajra, s ezzel szinte megoldhatatlan feladatot állított Minszk elé.

Belarusznak a feldolgozott orosz kőolaj továbbítása az egyik alapvető bevétele. Másik fontos elem a gyümölcs és zöldség exportja Oroszországba. Az oroszok most ezt is leállították. Azt állítják, Belarusz hatóságai elnézik, hogy az EU-ból származó termékeket átcímkézzenek, s úgy vigyék az orosz piacra. Ezekre az árukra pedig érvényes az orosz embargó, amelyet a Krím megszállása utáni szankciókra válaszul hoztak. Még több hasonló gazdaságpolitikainak tűnő, de valójában mélyen politikai konfliktus bontakozott ki az utóbbi egy-két évben a szövetségesek között.

Fotó: MTI/EPA/Tatyana Zenkovich

A viszony elmérgesedett, amikor Vlagyimir Putyin az idén ötvenéves Mihail Babicsot küldte nagykövetnek s egyben az „Oroszország és Belarusz közötti kereskedelem és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért felelős” elnöki különmegbízottnak. Lukasenko vonakodva járult hozzá a kinevezéshez, s tudta, miért. Előzőleg az ukránok megtagadták Babicstól az akkreditációt. A volt KGB-ezredesnek addig nem volt semmiféle diplomáciai tapasztalata, volt viszont gyakorlata több oroszországi terület megzabolázásában.

Babics egyébként nem akárki, az orosz polgári rangtáblázat szerint valóságos állami tanácsos, ami a hadseregtábornok katonai rendfokozatnak felel meg. Apja az orosz internet szerint az a Viktor Babics KGB-ezredes, aki akkor vezette a szervezet drezdai rezidentúráját a nyolcvanas években, amikor épp ott szolgált egy bizonyos Vlagyimir Putyin százados. Amikor Babics Belaruszba érkezett, gyorsan ki is derült, hogy nem annyira diplomataként, mint helytartóként viselkedik. Cégeket keresett fel, területi és ágazati vezetőkkel tárgyalt, gyakran nyilvánított véleményt helyi politikai ügyekről. Sőt találkozott az ellenzék egyes képviselőivel is.

Aktivitását Lukasenko hamar megelégelte. Az elnöki hivatal és a külügyminisztérium rendszeres közleményekben támadta a diplomatát. Vtjurin lebuktatása szoros összefüggésben állt a Babics eltávolításáért indított kampánnyal. Minden azt sugallta, hogy a két férfi összeesküdött Lukasenko megbuktatására. Hogy az ügyet hivatalosan a korrupciós dossziéban tartsák, csatoltak hozzá egy másikat. Az ezredeséhez hasonló módon tetten érték az állami telekommunikációs cég vezetőjét, amint szánalmas 15 ezer eurót vett át egy orosz megvesztegetőtől.

Putyin haladéktalanul új nagykövetet küldött Dmitrij Mezencev Duma-képviselő személyében. Ő nem kapta meg a gazdasági-kereskedelemi kapcsolatok fejlesztését elnöki különmegbízottként. Egyébként a pszichológiai tudomány kandidátusa. Hogy valójában mi is történt, azt nehéz megállapítani. A nyilvánosság hiánya találgatásokra kényszerít mindenkit. Pár éve Moszkva megpróbálta nyomással kikényszeríteni, hogy az orosz oligarchák bevásárolhassák magukat a helyi értékes ágazatokba.

Az orosz fél a politikai ellenőrzést is erősítené azzal, hogy ráerőlteti Minszkre a „közös vízumteret”. Lukasenko ezt elhárította. Az ő gazdasági-politikai modellje a szovjet rendszer elemeinek maximális megőrzésén alapul. A cégek állami tulajdonban vannak, a csődöket keresztfinanszírozással akadályozzák meg. Alacsonyak a bérek, viszonylag alacsony a munkanélküliség. Erre épül az állami-hazafias ideológia. Eközben azonban gesztusokat tett a Nyugatnak és a hazai értelmiségnek is.

Az értelmiségnek tett gesztus lényege, hogy nagyobb lehetőséget adtak a belarusz nyelv használatára, s vitát nyitottak az ország és az etnikum történelmi gyökereiről, hangoztatva az egykori litván nagyfejedelemség szerepét a nemzeti azonosság kialakulásában, s a vallási sokféleség elismerését, amely ismeretlen volt a középkori, kora újkori Oroszországban. A nyugati nyitás főleg szavakban történt meg azzal, hogy gyakran hangoztatták együttműködési szándékukat. Lukasenkónak május 13-ra Brüsszelbe volt meghívása egy EU-tanácskozásra. Nem okozott nagy meglepetést, hogy lemondta az utazást. Egyesek azzal magyarázták ezt, hogy nem érzi jól magát a nyugati közegben. Mások szerint nem akarta provokálni Putyint.

A helyzet tehát rendezetlen. Sokak szerint az orosz nyomulás csak rövid időre lassult le. 2024-ben lejár az orosz elnök második mandátuma. Valószínűleg megfelelő megoldás lenne számára a jövőben a „szövetségi állam” elnöki széke. Ez előtt a legnagyobb akadály Lukasenko. A fehérorosz elnök bejelentette, hogy jövőre elnökválasztást tartanak, s ezen ő is indul, „nehogy gyávának tartsák”.